Közbeszerzés

Olcsóbb lesz a becsültnél az M0-ás déli szektorának zajárnyékolása

A legalacsonyabb összegű ajánlatot kínálóként az eredetileg becsült nettó 2 milliárd forint helyett nettó 1 milliárd 759 millió forintért a Duna Aszfalt Kft. építheti meg az M0-ás déli szektorának zajárnyékoló falait.

2016.02.24 20:08MTI

Az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. írta ki.

Az M0-ás szóban forgó, mintegy 8,5 kilométeres szakaszán a teljes pályát betonburkolatra cserélik és elvégzik a kiegészítő munkákat is. A projekt több ütemből áll, a most értékelt tender adja az első ütemet.

A nyertesnek 19,2 kilométer hosszban el kell bontania a meglévő zajárnyékoló falat, majd újat építeni annak a helyébe. Része a feladatnak a 2 ezer köbméternyi padka építés valamint a 2300 méternyi biztonsági korlát telepítése.

A felhívásra nyolc ajánlat érkezett. A nyertes társaságon kívül indult a tenderen a ZAJÉP Kft., a KÖZGÉP Zrt., közös ajánlattevőként a KÉSZ Építő Szerelő Zrt. valamint a DOBOZ- és ACÉLSZERKEZET Kft., az EuroAszfalt Kft., az A-Híd Zrt., a STRABAG Általános Építő Kft. és a Colas Út Zrt. is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.