Távközlés

Új szolgáltatást vezet be idén a Magyar Telekom

A Magyar Telekom az idén egy olyan új szolgáltatást vezet majd be, amely hanghívásokhoz, üzenetküldéshez és videóhívásokhoz egyaránt használható, bármely eszközről elérhető egy alkalmazáson belül, egyetlen mobilszám használatával.

2016.02.25 04:30MTI
hirdetés

A fejlesztést a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom (DT) mutatta be a Barcelonában most zajló Mobil világkongresszuson.

Az alkalmazást Magyarországon és Szlovákiában elsőként vezetik be 2016 második félévében.

Az úgynevezett immmr egyesíti az internetalapú (IP) hírközlést a mobil hírközlés előnyeivel. A szolgáltatással a mobiltelefon-számok virtuálissá válnak, vagyis többé már nem tartoznak egy meghatározott készülékhez vagy SIM-kártyához.

Jelenleg modellváltás zajlik a fejlesztésben a távközlés területén, míg korábban a technológiai újítás volt a középpontban, most előtérbe kerül a felhasználó és az ügyfélélmény növelése - erről Gyenes András, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese beszélt magyar újságíróknak kedden Barcelonában.

A szakember beszámolt arról is, hogy egy független hálózati mérés alapján a Magyar Telekom infrastruktúrája hangszolgáltatásban és sebességben is első helyen végzett a DT-csoporton belül, valamint a teljes, 40 hálózatból álló európai mezőnyben is.

Tremmel János hálózatfejlesztési igazgató elmondta, hogy Szlovákia, Horvátország és Románia is versenyzett a DT-csoporton belül az első adatközpont létrehozásáért, végül Magyarországon létesül az első ilyen központ az idei év második negyedévében.

Az adatközpont létrehozását szintén a barcelonai kiállításon jelentették be hétfőn. A központ a jövőben a DT minden európai leányvállalatnak fog szolgáltatást nyújtani.

Tremmel János beszélt arról is, hogy a Magyar Telekom tavaly azt a célt tűzte ki, hogy 440 ezer új háztartásba eljuttatja a másodpercenként legalább 30 megabit sebességű internetelérést, ezt a célt túlteljesítve több mint 460 ezer háztartást ért el saját anyagi erőforrásaiból. Mindez része annak a vállalásnak, hogy 2018-ra minden háztartásban legyen szélessávú hálózat. Hozzáfűzte, hogy az elmúlt húsz évben nem volt ilyen mértékű hálózati fejlesztés Magyarországon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.