Fegyver, Horgászat, Vadászat

Több mint 60 ezer látogató az idei FeHoVán

Több mint 60 ezren látogattak ki idén a vasárnap véget ért 23. FeHoVa (Fegyver, Horgászat, Vadászat) nemzetközi kiállításra a Hungexpo Budapesti Vásárközpontba, Kelet-Közép-Európa legnagyobb vadász- és horgászkiállítására.

2016.02.23 01:30MTI

A Hungexpo Zrt. közleménye emlékeztet: az esemény megnyitóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke bejelentette: Magyarország 50 év után 2021-ben ismét Vadászati Világkiállítást rendez.

A négynapos kiállításra 12 ország 270 kiállítója hozta el újdonságait, a legjelentősebb fegyver- és vadászati kiegészítő gyártók és forgalmazók termékei mellett a látogatók számos élménnyel is gazdagodhattak: a Dzsungelláz kiállításon 150 négyzetméternyi esőerdőt rendeztek be az A pavilonban, ahol afrikai trófeákban gyönyörködhettek a látogatók. A Híres vadászok - Jeles trófeák 1810-től napjainkig tárlaton pedig 37 magyar vadász, köztük gróf Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán trófeáit szemlélhették meg.

Nagy siker volt a kiállításon idén először megrendezett élő trófea bírálat, a vadászkürt-, illetve szarvasbőgő-verseny, valamint a vadászkutya- és solymász bemutató.

A kiállítással egy időben rendezett V. FEHOVA-MEOE Winterdogshow - Nemzetközi kutyakiállításon a zsűri 1600 kutyát minősített.

Ugyancsak a FeHoVával egy időben megrendezett jubileumi, 25. Budapest Boat Show-n több mint 90 kiállító jelent meg, és összesen több mint száz vitorlás, motoros és elektromos hajót mutattak be az érdeklődőknek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.