A legfrissebb adatok szerint

Eddig mintegy kétszázan jelentkeztek magáncsődre

A számok egyelőre elmaradnak a korábban várt nagy tízezrektől.

2016.02.16 08:29MTI

Eddig 199-en kérelmezték a magáncsődöt, és kétezren érdeklődnek komolyabban a családi csődvédelem iránt, de ez ügyben egyelőre nem történt még csődfelügyelő kirendelése minisztériumi közlés szerint. A számok egyelőre elmaradnak a korábban várt nagy tízezrektől.

A legfrissebb adatok szerint 199-en kérelmezték a magáncsődöt és mintegy kétezren érdeklődnek komolyabban a családi csődvédelmi eljárás iránt - írta a Magyar Idők keddi számában az Igazságügyi Minisztérium (IM) adataira hivatkozva.

Az IM azt közölte a lappal, hogy a lakosság még ismerkedik az új szabályozással, mérlegelik a segítség igénybevételét. A tárca szerint ez időigényes folyamat, a hiteladós családokon múlik, hogy eldöntsék, milyen módon tudják megoldani helyzetüket. Az eljárás kezdeményezése kizárólag az adós döntése, sem jogszabály, sem hitelezők nem indíthatnak ilyen eljárást az eladósodott családok ellen.

Az IM azt is közölte: családi vagyonfelügyelőket egyelőre nem rendeltek ki az ügyfelek mellé, az esetek még nincsenek olyan szakaszban, valamint a bíróságon kívüli sikeres adósségrendezés esetén sincs rá szükség.

A Magyar Nemzet írásában azt emelte ki, hogy az érdeklődők száma meg sem közelíti a korábban a Magyar Nemzeti Bank és a bankszövetség által is becsült több tízezret.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.