Támogatás

Hatvanezer eurót kaptak ötleteik megvalósítására civil szervezetek

A négy nyertes mellett a zsűri anyagi támogatással nem járó, kapacitásfejlesztést jelentő különdíjat szavazott meg a Technológiai Oktatásért Alapítványnak.

2016.01.26 05:30MTI

Mozgássérülteknek épített fitneszterem, fogyatékkal élők által működtetett kávézó, mélyszegénységben élők munkavállalási esélyeinek javítása és egy előítéletek elleni küzdelmet elősegítő társadalmi szervezet nyert összesen hatvanezer eurós (csaknem 19 millió forintos) támogatást és mentori képzést az UniCredit társadalmi innovációs pályázatán.

Több mint 120 projektötlet érkezett az UniCredit Alapítvány Lépj velünk! című társadalmi innovációs pályázati kiírására, közülük választotta ki a zsűri a nyerteseket - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.

A zsűri döntése alapján 15 ezer eurót fordíthat egy Magyarországon eddig egyedülálló, látás- és mozgássérültek számára akadálymentesített fitneszterem kialakítására a SUHANJ! Alapítvány, az Igazgyöngy Alapítvány programját, amely hátrányos helyzetű csoportokat von be a termelőmunka világába, szintén 15 ezer euróval jutalmazta a zsűri. A program nemcsak lehetőséget ad a jövedelemszerzésre, de fejleszti is a résztvevők munkavállalói készségeit: alapvető mezőgazdasági, kertművelési ismereteket kapnak, a közösségi munka élményével pedig együttműködési képességük is erősödik.

A Magyar Református Szeretetszolgálat 12 ezer 500 eurót nyert a bódvalenkei Freskófalu program továbbfejlesztéséhez és szintén 12 ezer 500 eurót kapott a fogyatékkal élők által működtetett Nem Adom Fel Café & Bar szolgáltatásainak bővítésére a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet. A támogatás révén a kávézó a jövőben meleg ételt is tud majd biztosítani a betérőknek, továbbá egyéb vendéglátóipari szolgáltatásokat is vállalhat, ami tovább növeli a kávézó hosszú távon fenntartható, gazdaságilag is stabil működését.

A négy nyertes mellett a zsűri anyagi támogatással nem járó, kapacitásfejlesztést jelentő különdíjat szavazott meg a Technológiai Oktatásért Alapítványnak, amely az elmúlt két év alatt 550 fiatal lányt oktatott és inspirált technológiai területen.

A díjazott szervezetek a most odaítélt támogatás mellett részt vesznek a bank munkatársai körében kiírt szavazáson is, amelynek nyertese további 5 ezer eurós támogatást kap majd.

A pályázatot második alkalommal hirdették meg azzal a céllal, hogy hosszú távon fenntartható innovatív megoldásokban gondolkodó szervezeteket támogasson.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.