Szakértők

BÉT: a Mol volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 155,78 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 22 908,99 ponton zárt csütörtökön.

2016.01.21 19:18MTI

A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Horváth István, a Raiffeisen Bank kereskedője az M1 aktuális csatornán elmondta: pozitív hangulatban zárt a BUX, a Mol volt a nap nyertese. A szakértő kitért arra, hogy a nyugat-európai tőzsdéken lassan indult a kereskedés az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülése miatt, az óvatos útkeresés volt jellemző.



Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta, a BUX közepes forgalmat bonyolított csütörtökön. Az EKB csütörtöki kamatdöntő ülése a nemzetközi piacokra nagyobb hatással volt, mint a BUX-ra - tette hozzá. Az elemző kiemelte, az alacsony olajár egyértelműen inkább negatívan befolyásolja a piaci mozgást.

A Mol 215 forinttal, 1,67 százalékkal 13 095 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 11 forinttal, 0,19 százalékkal 5725 forintra nőtt, forgalmuk 8,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,76 százalékkal 398 forintra emelkedett, forgalma 209,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,47 százalékkal 5400 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1629,54 ponton zárt csütörtökön, ez 0,50 pontos, 0,03 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A BÉT áruszekciójában a takarmánykukorica, a nagy olajtartalmú napraforgómag és a nagy olajtartalmú repce elszámoló ára csökkent.

A takarmánykukorica márciusra 90, májusra pedig 200 forinttal lett olcsóbb, így 44 850, illetve 45 800 forintba kerül.

A napraforgó ára márciusra 500 forinttal, 123 000 forintra esett.

A repce ára márciusra 2000 forinttal mérséklődött, így 108 000 forint.

A malmi búza továbbra is 48 900, a takarmánybúza 46 600, a takarmányárpa pedig 45 500 forintba kerül márciusra.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.