Redukció

Felére csökkent a Shell nyeresége

Tavaly 29 milliárd dollárt fordított tőkeberuházásokra a Shell, 8 milliárd dollárral, 20 százalékkal kevesebbet, mint 2014-ben.

2016.01.22 02:30MTI

Nyereségének közel ötven százalékos csökkenéséről számolt be honlapján közzétett negyedik negyedévi előzetes jelentésében a Royal Dutch Shell PLC.

A szerdán kiadott előzetes mérlegjelentés szerint a 2015 decemberrel zárt negyedévben a konszern egyszeri tételektől mentesen 1,6-1,9 milliárd dollár nyereségre számíthat, éves nyeresége pedig 10,4-10,7 milliárd dollár lehet.

A Royal Dutch Shell 2014 negyedik negyedévében egyszeri tételektől mentesen 3,3 milliárd dollár nyereségre tett szert, magasabbra az egy évvel korábbi, 2013 negyedik negyedévi 2,9 milliárdnál. A 2014-es évben a konszern nyeresége 22,6 milliárd dollár volt a 2013-as 19,5 milliárd után.

A negyedik negyedévi cash-flow 4,5-6,0 milliárd dollár, az egész éves 29,2-30,4 milliárd dollár lehet. Osztalékfizetésre 12 milliárd dollárt fordítana a Shell.

A Shell részvényeseinek közgyűlése egy hét múlva, január 27-én dönt a BG Group földgázipari vállalat 33 milliárd dolláros megvásárlásáról.

A BG bevétele 2014-ben 19,3 milliárd dollár, nyeresége egymilliárd dollár volt. Alkalmazottainak száma 5200. A vállalat 2015-ben 16 százalékkal napi 704 ezer hordó olaj egyenértékre növelte termelését.

A Shell a negyedik negyedévben napi 3,0 millió hordó olaj egyenértéket, 2015-ben napi 2,9 millió hordó olaj egyenértéket termelt. Alkalmazottainak száma 94 ezer.

A Shell a BG integrálása után a szinergikus előnyöket kihasználva működési költségeit 2016-ban 10 ezer alkalmazott elbocsátását is beleértve 3 milliárd dollárral tervezi csökkenteni. Tavaly a Shell már 4 milliárd dollárral, 10 százalékkal csökkentette működési költségeit.

A Shell és a BG tőkeberuházásai együttesen 33 milliárd dollárt tesznek majd ki a tervek szerint 2016-ban, ami 45 százalékos csökkenést képvisel a két vállalat 2015-ös tőkeberuházásaihoz képest.

Tavaly 29 milliárd dollárt fordított tőkeberuházásokra a Shell, 8 milliárd dollárral, 20 százalékkal kevesebbet, mint 2014-ben.

A Shell 2014-ben és 2015-ben 20 milliárd dollár értékben vált meg különböző aktíváktól a tervezett 15 milliárd dollár helyett. A BG integrálását feltételezve a Shell 2016-tól 2018-ig további 30 milliárd dollár aktíva értékesítést tervez.

A déli órákban a Royal Dutch Shell részvénye a londoni tőzsdei jegyzésben hat százalék veszteséget mutatott. A BG Group részvénye két és fél százalékkal gyengült.

A Shell február 4-én teszi közzé negyedik negyedévi és éves eredmény adatait.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.