Üzlet

Megérkezett Magyarországról Kínába az EU első marhahússzállítmánya

A bársonyfüggönnyel letakart, szalaggal átkötött konténer fogadásán jelen voltak a sanghaji városvezetők, a vámhivatal és a karantén hivatal illetékesei, valamint a vevő, a Greenland kínai óriáscég alelnöke.

2016.01.14 19:41MTI

Megérkezett Kínába az első európai uniós marhahússzállítmány Magyarországról, a konténert csütörtökön ünnepélyesen fogadták a sanghaji kikötőben - tájékoztatta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t a helyszínről.

A bársonyfüggönnyel letakart, szalaggal átkötött konténer fogadásán jelen voltak a sanghaji városvezetők, a vámhivatal és a karantén hivatal illetékesei, valamint a vevő, a Greenland kínai óriáscég alelnöke.

A konténert a minőségellenőrző ponton ünnepélyes keretek között nyitották ki, levágták a plombát, a fagyasztott húsból fűrésszel mintát vettek.

"Láthattuk, hogy az áru professzionális csomagolásban érkezett, a szakemberek pedig meggyőződhettek róla, hogy kiváló, prémium minőség" - mondta el az államtitkár. Szabó László Horváth Levente főkonzullal együtt a rendezvényen remélte, hogy az első, mintegy 70 ezer dollár értékű, 12 tonnás szállítmányt sok fogja követni.

Az MTI kérdésére elmondta, egyelőre három magyar vállalat kapott jogot a kínai hatóságoktól marhahús exportjára, a mostani szállítmányt a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vásárolta fel és értékesítette.

Szabó László beszámolt arról, hogy a Sanghajjal szomszédos Csöcsiang tartomány nyolcmilliós Ningpo városában szerdán befektetési fórumot tartottak, ahol mintegy 60 vállalat vezető képviselői számára vázolták fel a magyarországi lehetőségeket.

Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy kinntartózkodása alatt megnyílt a ningpói magyar kereskedőház. A képviselet egy százéves, felújított történelmi épületében kapott helyet, vezetője Vang Hung-jü, magyarul beszélő, tapasztalt kínai üzletember.

Szabó László elmondta, hogy megbeszélései során szóba került az Egy övezet-egy út kínai kezdeményezés. Tapasztalatai szerint mindenütt ismerik a programhoz kapcsolódó, első, határokon átnyúló projektet, a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításának tervét. A számos, már megvalósult kínai-magyar együttműködés érezhetően bizalmat ébreszt a kínai üzletemberekben - jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy a korábbi szándéknyilatkozatnak megfelelően szeretnék, ha minél előbb elindulna egy teheráruforgalmat bonyolító légi járat Ningpóból Budapestre. A kormányzati szándék megvan, már csak a vállalkozó légitársaságot kell megtalálni hozzá - fűzte hozzá.

Szabó László kétnapos kínai látogatása során megnyitott egy magyar bemutatótermet is a Ningpo és Sanghaj közötti Pinghuban épülő Imporium City nevű kereskedelmi, szórakoztató és lakókomplexumban. A 72 hektáron elterülő negyed kereskedelmi egységeibe öt kontinens több mint száz országából érkeznek árucikkek. A több milliárdos kínai megavállalkozás saját elosztóhálózattal is rendelkezik.

A magyar pavilonban, amelyet három évre díjmentesen kapott meg a magyar fél, már ott vannak 30 magyar termelő termékei, elsősorban a slágertermékek: a bor, a liba- és kacsamáj, egyéb mezőgazdasági biotermékek, de kapható ásványvíz, energiaital, sőt, magyar dizájntáskák és porcelánból készült ékszerek is - mondta Szabó László.

Felhívta a figyelmet arra, hogy mind az MNKH munkatársai, mind a sanghaji külképviselet szakdiplomatái készek a kapcsolatteremtésben segíteni, közvetíteni az érdeklődő magyar termelők, vállalkozók és a kínai partnerek között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.