Befektetés

Fejleszti tiszavasvári üzemét a budapesti Járműszerelvényt Gyártó Zrt.

A beruházás értéke a csarnok technológiai felszerelésével és az épületben létesülő új irodai résszel mintegy 400 millió forint.

2016.01.10 05:30MTI

Fejleszti, újabb csarnokot építtet tiszavasvári üzemében a budapesti Járműszerelvényt Gyártó Zrt. - közölte a magyar tulajdonú társaság vezérigazgatója az MTI-vel.

Forgács József Péter elmondta, hogy a cég a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban lévő telephelyén a harmadik üzemcsarnokot építteti fel, amely várhatóan június 30-ig készül el.

A beruházás értéke a csarnok technológiai felszerelésével és az épületben létesülő új irodai résszel mintegy 400 millió forint. A saját forrás mellett 200 millió forint összegű pályázati támogatást szeretnének felhasználni, amely elbírálás alatt van. Ezzel a 2012-ben kezdődött fejlesztés eléri az egymilliárd forintos beruházási értéket.

A vezérigazgató kiemelte: a fejlesztést követően azt tervezik, hogy önállósul a tiszavasvári üzem, saját könyveléssel és elszámolással rendelkezik majd.

A beruházás létszámfejlesztéssel is jár, a mostani 65 alkalmazott száma 90-re nő majd a szabolcsi telephelyen.

Forgács József Péter hozzátette: a zrt. célja, hogy az önállósuló tiszavasvári üzem a cég 2015-ben az előzetes számítások szerint elért 3,5 milliárd forint összegű árbevételének a felét hozza a következő években.

Tavaly a telephely bevétele a még nem végleges adatok alapján mintegy 800 millió forint volt.

A Járműszerelvényt Gyártó Zrt. a múlt évben több mint 400 milliós árbevétel-növekedést ért el, a 2014-es 3,1 milliárd forinthoz képest.

A társaság vasúti személykocsikhoz gyárt belső szerelvényeket, a vagonok üléseinek kivételével szinte mindent. Így például ajtókat, ablakokat, azok korszerű vezérlésével, mozgatás-technikájával együtt, valamint poggyásztartókat, információs paneleket, üveg válaszfalakat, burkolatokat, fogantyúkat, légcsatornákat, légbefúvó rácsokat és különböző tartókat, gyűjtőket.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a termékek 99,85 százalékát exportálják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.