Átvágás kizárva?

Változnak a jelzáloghitelre vonatkozó tájékoztatás szabályai

Ezentúl figyelembe kell vennie a banknak a fogyasztó által megadott információkat az igényeiről, pénzügyi helyzetéről és az általa előnyben részesített feltételekről.

2016.01.09 02:30MTI

Változnak a jelzáloghitelre vonatkozó tájékoztatás szabályai március 21-étől - az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

A rendelet mellékletei tartalmazzák, hogy melyek a jelzáloghitelekről szóló általános tájékoztatás tartalmi követelményei, illetve azt, hogy a hitelezőknek, a hitelközvetítőknek vagy a közvetítői alvállalkozóknak hogyan kell eleget tenniük a személyre szóló tájékoztatási kötelezettségnek, valamint a személyre szóló tájékoztatás kitöltésének szabályait is.

A rendelet szerint a személyre szóló tájékoztatás kitöltésénél figyelembe kell venni a fogyasztó által megadott információkat az igényeiről, pénzügyi helyzetéről és az általa előnyben részesített feltételekről.

Az általános tájékoztatás tartalmi követelményei között szerepel egy reprezentatív példa bemutatása a hitel teljes összegével, a hitel teljes díjával, a fogyasztó által fizetendő teljes összeggel és a teljeshiteldíj-mutatóval.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.