Tőkebefektetés

Tizenegy kkv-t segíthet több tízmillió forintos támogatáshoz egy magyar startup-mentor

Összesen 11 magyar kis- és középvállalkozás (kkv) szerezhet az idén egyenként 60-120 millió forintos támogatást az iCatapult mentorálásával.

2015.12.28 13:26MTI

Az akcelerátor és üzletfejlesztő társaság tájékoztatása szerint a fejlesztőcég összesen több mint 100 innovatív ötletet vizsgált és 18 vállalkozással kezdeményezett tárgyalást, ezek közül szeptemberig 7 kkv már beadott 12 pályázatot, az év végéig pedig 4 cég 6 pályázatot készül beadni a Nemzeti Kutatási és Innovációs Hivatal Gazella programjához.

Berta Zsolt, a cég vezérigazgatója kifejtette, hogy az induló vállalkozások az iCatapult támogató nyilatkozatával pályázhatnak a hivatal támogatására, emellett az iCatapult, mint akkreditált inkubátor további befektetéssel, mentorálással, nemzetközi tapasztalatokkal és kapcsolatokkal segíti a kkv-kat.

Mint mondta, a Gazella program a prototípus elkészítése, a termékfejlesztés szakaszában biztosít támogatást a magyar kkv-k számára, miközben az iCatapult a kiválasztott induló vállalkozásokból olyan sikeres cégeket épít, amelyek képesek a nemzetközi piacokon való megjelenésre, gyors növekedésre, valamint alkalmassá válnak további kockázati tőkebefektetésekre.

Az iCatapult Technológiai és Üzletfejlesztési Zrt. 2012-ben alakult, többségi tulajdonosa a Primus III. Kockázati Tőkealap, 2013 óta az Akkreditált Technológiai Inkubátor (ATI) cím birtokosa, 2014-ben pedig megnyerte a Central European Startup Awards - Best Service Provider of the Year díjat.

A nyilvános adatbázis szerint a zrt. árbevétele tavaly 3,88 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 487 ezer forintról, 2013-ban elért 112,5 millió forintos veszteségét pedig 111 millió forintra csökkentette.

A vezérigazgató a deficitet a működési költségek mellett, a vállalkozásokba befektetett összegekkel indokolta, amely véleménye szerint a következő 3-5 évben megtérül majd az iCatapult számára.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.