Egységesen

A szakszervezetek a minimálbér 9, a garantált bérminimum 13 százalékos emelését támogatják

Négy nagy szakszervezeti tömörülés egységesen a minimálbér 9 százalékos és a garantált bérminimum 13 százalékos emelését támogatja.

2015.11.30 16:59MTI

A kezdeményezést a Munkástanácsok Országos Szövetsége mellett a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is támogatja.

Kordás László, a MaSzSz elnöke elmondta: a szakszervezetek egységes célja, hogy 2016. január 1-jétől a minimálbér érje el a bruttó 114 500 forintot, a garantált bérminimum pedig a bruttó 138 ezer forintot.

Palkovics László, a Munkástanácsok elnöke kiemelte: a jelenlegi alacsony munkabérek nemcsak a társadalmi igazságtalanság hordozói, hanem a gazdaság további növekedését is gátolják. Hozzátette: a munkabérek növelése a munkaerő kivándorlás folyamatát is lelassítaná.

A Munkástanácsok elnöke közölte, hogy egy szakmai konferencia előzte meg a sajtótájékoztatót, ahol a résztvevő közgazdászok arra hívták a figyelmet, hogy a keresetek nettó értékének növekedése a bérekre rakodó adó és járulékterhek csökkentése révén is megvalósítható.

Kordás László arról számolt be, hogy a szakszervezetek egységesen egy több éves bérfelzárkóztatási programot javasoltak a kormánynak, ennek célja, hogy a minimálbér nettó értéke érje el a létminimum szintjét. A MaSzSz elnöke úgy fogalmazott: ez a célkitűzés teljesíthető, és ami még fontosabb, a programcsomag elfogadása esetén a kormány 880 ezer ember életminőségén tudna javítani.

A MaSzSz elnöke úgy tudja, a bérfelzárkóztatás kérdésével december 2-i ülésén foglalkozik a kormány, véleménye szerint utána derülhet majd ki, hogy a kormányzat hajlandó-e támogatni a szakszervezetek javaslatát vagy sem.

Kuti László, az ÉSZT elnöke elmondta, hogy mindenben támogatják a Munkástanácsok és a MaSzSz törekvéseit, azonban azt is szeretnék elérni, hogy a minimálbér-emelés a közalkalmazotti bértábla mellett a köztisztviselői bértáblára is legyen hatással.

Földiák András, a SZEF elnöke pedig megjegyezte: a szervezetek legfőbb követelése egy olyan átfogó bérrendezés kidolgozása, amely minden gazdasági ágazatra egyaránt vonatkozik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.