BÉT

A forgalom csökkent, de a BUX emelkedett a héten

A részvénypiac elmúlt heti - november 23-27. közötti - forgalma 39,070 milliárd forint volt, szemben az előző heti 61,180 milliárd forinttal.

2015.11.29 09:25MTI
freedigitalphotos.net/Stuart Miles

A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 114,07 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 23 712,67 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac elmúlt heti - november 23-27. közötti - forgalma 39,070 milliárd forint volt, szemben az előző heti 61,180 milliárd forinttal.

A hét nyertese a Richter volt, a papír árfolyama 6,54 százalékot emelkedett.

Hétfőn a BUX a régiótól kicsit elrugaszkodva közepes forgalom mellett emelkedni tudott. A Mol, az OTP és a Richter egyaránt napi csúcsán fejezte be a napot, a vezető részvények közül csak a Magyar Telekom nem tudott erősödni.

Kedden a nap hangulatát meghatározta, hogy a török légierő lelőtt egy orosz gépet a török-szír határon, aminek hatására adták a részvényeket. Az európai tőzsdék nagy mínuszokkal zártak, az amerikai tőzsdék eséssel nyitottak, annak ellenére, hogy az amerikai harmadik negyedéves GDP-növekedés nagyobb volt, mint ahogy a kereskedelmi minisztérium először becsülte. Főként az idegenforgalmi cégek, légitársaságok részvényeinek árai estek.

Szerdán erős makroadatok jelentek meg, főleg az amerikai kontinensről, ennek köszönhetően a vevők domináltak, és a vezető európai indexek a pozitív tartományban tudtak zárni.

A BÉT-en közepes volt a forgalom, a BUX közel 1 százalékos pluszban fejezte be a napot. A Richter-papírok árfolyam-emelkedésével a többi vezető magyar részvény nem tudott lépést tartani.

Csütörtökön az amerikai piacok a hálaadás miatt zárva tartottak, ezért visszafogott kereskedésre lehetett számítani a BÉT-en, de a 7 milliárd forintos csütörtöki forgalom átlagosnak számít.

A kedvező hangulatban az európai részvényindexekkel együtt mozgott és pluszban zárt a BUX. Hírmentes, csendes volt a kereskedés, a nap nyertese a Mol lett, de a többi blue chip is jól teljesített

Pénteken az előző napok emelkedése után enyhe korrekciós nap volt a tőzsdén. A várakozásoknak megfelelően alacsony forgalom volt, az előző napi erőteljes növekedés után korrigáltak az európai piacok. Az MTI által megkérdezett szakértő szerint a csökkenés elsősorban annak eredménye, hogy távol maradtak az amerikai befektetők.

A Richter-részvények értéke 6,54 százalékkal 5507 forintra nőtt.

Az OTP 6010 forinton zárta a hetet, ez 105 forinttal, 1,78 százalékkal több az előző heti záróáránál.

A Mol az előző pénteki záráshoz képest 1,11 százalékkal erősödött, 13 700 forintot ért pénteken záráskor.

A Magyar Telekom 0,97 százalékos csökkenést produkált, és 407 forintra mérséklődött az árfolyama.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,17 százalékkal 1635,45 pontra emelkedett az elmúlt héten.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.