Távközlés

Várhatóan újabb 200 milliót költ környezetvédelemre a Telekom

A cég tavaly 10,2 millió forintot költött karbonsemlegesítésre, modernizálta hálózatát és adatközpontjait, növelte a hibrid és az elektromos autóinak arányát a céges autóflottájában, és egyre hatékonyabb eszközöket és megoldásokat alkalmaz.

2015.11.27 23:30MTI

A tavalyi évhez hasonlóan várhatóan idén is mintegy 200 millió forintot költ környezetvédelemre a Magyar Telekom Csoport - közölte a távközlési szolgáltató az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az összegből a vállalat már 2014-ben 20 százalékkal javította energiahatékonyságát az adattovábbításban, 5 százalékkal csökkentette az elektromos energia-, 11 százalékkal csökkent a távhő-, 10 százalékkal mérsékelte a papír- és 14 százalékkal a gázfelhasználást az egy évvel korábbi értékekhez képest.

A távközlési szolgáltató egyúttal közölte, hogy a Magyar Telekom Csoport - beleértve a macedón és montenegrói leányvállalatot - az európai vezető távközlési szolgáltatók közül az elsők között teljes mértékben karbonsemlegessé vált. Ennek érdekében a cég magyarországi elektromos energiafelhasználását 100 százalékban megújuló energiaforrásból vásárolja, a fosszilis energiafelhasználásból származó kibocsátását pedig zöld projektek támogatásával semlegesítette.

A cég tavaly 10,2 millió forintot költött karbonsemlegesítésre, modernizálta hálózatát és adatközpontjait, növelte a hibrid és az elektromos autóinak arányát a céges autóflottájában, és egyre hatékonyabb eszközöket és megoldásokat alkalmaz. Több infrastruktúrája energiaellátását oldja meg szél- és napenergiával, valamint saját működése során is előnyben részesíti a fenntartható infokommunikációs termékek és szolgáltatások igénybe vételét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.