Biztonság

Egyelőre nincs jelentős hatása a terrorveszélynek a kiutaztatási piacra

A magyar turizmus szempontjából nem számít kiemelt időszaknak a november-december, ilyenkor eleve kevesebben utaznak. Az eddig előfordult lemondások inkább a rövidebb, olcsóbb, jellemzően a bécsi adventi utazásokat érintették.

2015.11.26 08:57MTI

Egyelőre nincs jelentős hatása a magyar kiutaztatási piac téli szezoni útjaira a párizsi terrorcselekményeknek, illetve az egyiptomi eseményeknek - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) alelnöke az MTI-nek csütörtökön.

Hozzátette: ez abból adódik, hogy a magyar turizmus szempontjából nem számít kiemelt időszaknak a november-december, ilyenkor eleve kevesebben utaznak. Az eddig előfordult lemondások inkább a rövidebb, olcsóbb, jellemzően a bécsi adventi utazásokat érintették.

Az utazóközönséget két részre kell osztani, az üzleti és a szabadidős célú utazókra. Az előbbiek esetében az üzletembereknek a munkájuk miatt utazniuk kell, igaz a brüsszeli rendkívüli helyzet miatt vannak lemondások - jelezte. A szabadidős utak szempontjából jelenleg holtszezon van.

Egyiptomról az alelnök elmondta: a mostani téli szezonban mindössze egyetlen chartergép közlekedik Magyarországról, mégpedig Hurghadába. Hozzátette: kérdés, hogy a külpolitikai helyzet mikorra rendeződik, de úgy vélte, ha egy-két hónapon belül visszaállna az élet a normál kerékvágásba, a korábbi tapasztalataik alapján hamar visszatérne az utazási kedv, különös tekintettel arra, hogy a külföldi szolgáltatók ilyen helyzetben kedvező árú akciókkal próbálják visszacsábítani az utasokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.