Fürdő

Felújítása után egész évben nyitva lesz a Palatinus strand

Elkezdődött a Palatinus strand felújítása, a fürdő a nettó 2,199 milliárd forintos rekonstrukció befejezése után 2017 második negyedévétől egész évben nyitva lesz.

2015.11.26 02:30MTI

A közlemény szerint a fürdő a 2016-os nyári szezonban változatlanul nyitva tart.

A novemberben elkezdődött projekt elsődleges célja a főépület átfogó felújítása és funkcióbővítése. A Budapest Gyógyfürdői Zrt. tervei között szerepel egy alagsori wellnesz és fitnesz részleg kialakítása, a szükséges kiszolgálóterek - öltöző, mosdó és személyzeti területek - kiépítésével. Akadálymentessé alakítják az egész épületet, a strandszezon idején használatos öltözőterületek szintén megújulnak, az itt található műemlékileg védett kabinokat restaurálják, a vizesblokkok átfogó felújításon esnek át.

Az épület homlokzatát az eredeti Janáky-féle tervek szerint újítják fel, betartva a műemlékvédelmi hatóság előírásait.

Az erősen leromlott állapotú vendéglátó egység - a volt Imi büfé - egyes részeit már le kellett zárni a vendégforgalom elől. A beruházás során megújul mind az épület, mind közvetlen környezete.

A tetőszinten található területet a nyári táborok résztvevőinek alakítják ki, így rossz idő esetén is tudnak programokat biztosítani a gyerekek részére. A termálmedence fölé tetőt terveznek, ami a strandszezonon kívül növeli a fürdőzök komfortérzetét, napsütésben pedig árnyékot ad.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.