Döntött a kormány

A Várnegyedbe költözik az NGM és a BM

A Belügyminisztériumot (BM) és a Nemzetgazdasági Minisztériumot (NGM) budai Várnegyedben helyezi el a kormány.

2015.11.24 21:39MTI

Az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

A Belügyminisztérium a Budapest I. kerület, Országház utca 28-32., illetve az Úri utca 49-51. szám alatti ingatlanegyüttesbe költözik, míg a Nemzetgazdasági Minisztérium a Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanban kap helyet.

A kormány felkérte a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy folytassa le a szükséges egyeztetéseket a Magyar Tudományos Akadémia elnökével az érintett ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről.

A kormány a nemzeti fejlesztési minisztert pedig arra kötelezte, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Belügyminisztérium felszabaduló állami tulajdonú ingatlanjai értékesítésére, illetve hasznosítására, azzal a kikötéssel, hogy mindkettő az állam számára legelőnyösebb feltételekkel történjen.

A határozat kitér arra is, hogy a Szentháromság tér 6. szám alatti, egykori pénzügyminisztériumi épületet eredeti állapotában kell helyreállítani, és gondoskodni kell az ott működő Magyar Nemzeti Levéltár elhelyezéséről is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.