Az ország tulajdonát képezik

Greenpeace: a kormány állítsa le a földárveréseket

A kormány állítsa le az állami földvagyon kiárusítását, mert tönkre teszi a vidéki gazdálkodókat és az ország vagyonát is megkárosítja, az állami földek ugyanis nem a kormány, hanem az ország tulajdonát képezik.

2015.11.23 13:58MTI
MTI/Máthé Zoltán

Rodics Katalin, a Greenpeace agrárkampány-felelőse a Földművelésügyi Minisztérium (FM) épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Greenpeace szerint az új tulajdonosok, akik valójában nem értenek a földműveléshez, csupán vegyszerekkel, nagyüzemi módszerekkel gazdálkodnak majd, így az élelmiszerellátás egészségtelen és szegényes lesz.

A kampányfelelős mindezekről egy, a Magyar Vidék felirattal ellátott koporsó mellett beszélt, amely előtt több koszorút és egy fából faragott keresztet is elhelyeztek, amelyre azt írták: Feltámadunk!

Rodics Katalin szerint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter múlt szombati bejelentése, amely szerint egyetlen hét alatt 4,8 milliárd forintnyi állami földet értékesítettek, nem számít örömhírnek, ugyanis azt jelenti, hogy az ország vagyonát egyetlen hét alatt közel 5 milliárd forinttal megkárosították.

Hangsúlyozta: a Greenpeace szerint a földárverések folyamatát vissza kell fordítani és elsősorban a vidéki közösségeket, a családi és kisgazdaságokat kell támogatni, amelyek nem nagyüzemi, hanem ökológiai gazdálkodást folytatnak.

A magyar parasztság még hordozza azt a tudást, amivel a földeken több és jobb élelmiszert lehet termelni, mint az óriási ipari vegyszeres mezőgazdasággal - fejtette ki a kampányfelelős.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.