Elemzők

Közép-Európa gazdaságai alaposan megéreznék, ha visszaesne a VW termelése

Ha a botrány miatt 20 százalékkal visszaesik a cég forgalma, ennek hatása a hat vizsgált közép-európai EU-gazdaság mindegyik ipari szektorában arányosan érződik.

2015.10.08 19:20MTI

Londoni pénzügyi elemzők szerint Közép-Európa gazdaságai rövid távon érzékelhetően megszenvednék, ha a teszteredmény-hamisítási botrány miatt jelentősebben csökkenne a német Volkswagen autóipari csoport termelése és forgalma.

Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays csütörtökön összeállított átfogó tanulmánya kiemeli, hogy a cég által vizsgált hat ország - Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Szlovénia és Románia - autóipara együtt a világ gépjárműtermelésének 4 százalékát adja; ez kétszerese a 2002-ben mért globális aránynak.

A Barclays számításai szerint az autóipartól e hat országban közvetlenül és közvetve 1,5 millió munkahely függ, és a Volkswagen-érdekeltségek adják ebben az országcsoportban a járműtermelés átlagosan 43 százalékát.

A ház azt a helyzetet modellezte, hogy a Volkswagen termelése és forgalma a botrány miatt 20 százalékkal visszaesik, és ennek hatása a hat vizsgált közép-európai EU-gazdaság mindegyik ipari szektorában arányosan érződik.

A Barclays elemzőinek szimulációs számításai szerint e forgatókönyv közvetlen, első körös hatása a hazai össztermék (GDP) arányában 0,58 százalék és 0,02 százalék közötti mértékben vetné vissza az érintett közép-európai gazdaságok éves teljesítményét.

Ez önmagában mérsékelt hatás lenne, ám ez csak az első körben érvényesülő közvetlen gazdasági következményeket jelentené, és nem tartalmazza például az exportveszteségeket, márpedig a térségi gazdaságokról közismert, hogy az export változásai erőteljesen befolyásolják teljesítményüket, és ez már jelentős második körös hatásokkal járna - hangsúlyozzák a Barclays londoni elemzői.

A cég szerint e bővebb körbe tartozhatnának a potenciális munkaerő-leépítések vagy a rövidített munkaidő bevezetése, amely a béreket is csökkentené, és emiatt visszaesne a kiskereskedelmi forgalom is.

Mindezt egybevetve a teljes negatív hatás az első körben jelentkező gazdasági veszteségek kétszeresét-háromszorosát is elérné a Barclays számításai alapján.

A ház által kidolgozott modell az elemzéshez fűzött táblázatos kimutatás szerint azt jelzi, hogy a Volkswagen termelésének 20 százalékos visszaesése a magyar gazdaságban az éves GDP-érték 0,24 százalékának megfelelő közvetlen veszteséget okozna. A legérzékenyebb Csehország esetében ez az arány 0,58 százalék, Szlovákiában 0,26 százalék, Lengyelországban 0,1 százalék, Romániában 0,04 százalék, Szlovéniában 0,02 százalék.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.