Dízelbotrány

Megérkeztek a német kormányhoz a Volkswagen javaslatai

Megérkeztek a német kormányhoz szerdán a Volkswagen (VW) javaslatai a dízelbotrányban érintett motorok megjavításáról.

2015.10.08 07:07MTI

Alexander Dobrindt közlekedési miniszter szerda este Berlinben közölte, hogy a VW az előírt határidőre javaslatot tett azokra a javítási, átalakítási munkálatokra, amelyek segítségével dízelmotorjai az eredményeket meghamisító szoftver nélkül is képesek lesznek megfelelni a károsanyag-kibocsátási szabványoknak.

A miniszter elmondta, hogy a szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) értékeli a meglehetősen terjedelmes anyagot, majd utasítást ad a társaságnak az elvégzendő feladatokról. A KBA határozata néhány nap múlva várható.

Alexander Dobrindt tájékoztatása szerint a csalás 2,0 literes, az 1,6-os és az 1,2-es dízelmotorokat érinti. A VW javaslatai szerint a 2,0 literes motoroknál elég egy szoftverfrissítés, de az 1,6-os motoroknál más átalakításokra is szükség lesz, és csak 2016 szeptembere után lehet megjavítani őket. A miniszter az 1,2-es motorokra vonatkozó javaslatokról nem közölt részleteket.

Matthias Müller, a VW vezérigazgatója egy szerdai lapinterjúban azt mondta, hogy az érintett autók visszahívása januárban kezdődhet és 2016 végére javíthatják meg valamennyi motort, ha a KBA elfogadja a javaslataikat. A legtöbb esetben csupán a helyi szervizbe kell beállni egy szoftverfrissítésre, de lesznek autók, amelyekben az üzemanyag-befecskendező berendezést vagy a katalizátort kell cserélni. Az is előfordulhat, hogy a kocsi cseréje lesz a legegyszerűbb megoldás.

Ugyancsak szerdán a Die Welt című lap azt írta, hogy a Deutsche Umwelthilfe (DUH) nevű környezetvédő civil szervezet szerint a közlekedési minisztériumban évek óta tudtak a VW csalásáról. Ezt egy jegyzőkönyv is bizonyítja, amely a DUH és a minisztérium képviselőinek egy 2011-ben folytatott megbeszélésről készült - írta a Die Welt.

A tárca tagadja a DUH vádját, és továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a sajtóból értesültek a manipulációról. Sebastian Rudolph, a minisztérium szóvivője a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, hogy az állítólagos jegyzőkönyv csak a DUH vezetőinek képzeletében létezik, "vagy annyira exkluzív, hogy csak nekik van meg".

A legnagyobb európai autógyártó vállalatot az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) szeptember 18-án vádolta meg, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások.

A VW elismerte, hogy mintegy 11 millió, EA 189 típusú motorral üzemelő autó a manipuláció révén csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem. Ezek közül nagyjából 8 millió kocsit az Európai Unióban adtak el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.