Gazdasági kiállítás

Megnyílt a Jász expo és fesztivál Jászberényben

A Jászság idei legnagyobb gazdasági kiállításával, vásárával egybekötött fesztivál nyílt meg pénteken Jászberényben a városi önkormányzat rendezésében. Az ötödik Jász expo és fesztiválon több mint félszáz cég és vállalkozás mutatja be legújabb termékeit és szolgáltatásait.

2015.09.04 21:51MTI
MTI/Mészáros János

Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: az előző uniós fejlesztési időszakban több mint 60 milliárd forint fejlesztés valósult meg EU-s fejlesztési forrásokból a Jászság területén és biztos, hogy a következő fejlesztési időszakban ennél is több ilyen forrás érkezik a térségbe.

A következő hét évben ugyanis több mint 2700 milliárd forint lesz elérhető döntően kis- és középvállalkozások számára az európai uniós fejlesztési forrásokból gazdaságfejlesztésre - jegyezte meg.

Turóczy László elmondta: már most több mint 300 milliárd forint értékű pályázati lehetőség érhető el hazai vállalkozások számára és még idén összesen további legalább 800 milliárd forint értékű felhívást fognak közzétenni.

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerint új időszak nyílt, amelyben, akik vállalkozni szeretnének, azok számára itt az alkalom.

Szabó János vásárigazgató az MTI-nek elmondta: a Jász expo és fesztivál keretében több mint félszáz cég és vállalkozó - 30-40 százalékuk elsőként - mutatja be termékeit, szolgáltatásait. Idén az expo díszvendége Szolnok városa.

A vasárnapig tartó rendezvény megnyitóján adták át a vásár díjait, ezek közül a nagydíjat az Electrolux Lehel Kft., a vásár díját a Jász-Ablak Kft., a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat különdíját Jászberény kapta. A Molnár Méhészetnek ítélték Jászberény Város különdíját, a Jászsági Önkormányzatok Szövetségének különdíját Jászalsószentgyörgy, a Jászok Világtalálkozójának idei házigazdája érdemelte ki.

MTI/Mészáros János


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.