12 milliárdos keretösszeg

Minden uniós pályázatot meghirdet a kormány 2017 közepéig

A 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklus minden pályázatát meghirdeti a kormány 2017. június 30-ig, összesen 12 ezer milliárd forint keretösszegben.

2015.08.26 12:26MTI

Simon Róbert Balázs, a Győr-Moson-Sopron megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy az idén még 133 pályázati kiírás jelenik meg.

A politikus elmondta azt is, hogy a felgyorsított pályáztatás olyan előnyhöz juttatja majd a vállalkozásokat, önkormányzatokat és civil szervezeteket, amelyek révén növelni tudják versenyképességüket, munkahelyeket teremthetnek, hozzájárulhatnak az ország exportképességének növekedéséhez, ezáltal a magyar gazdaság bővüléséhez.

Simon Róbert Balázs hozzátette: vidékfejlesztésre az elmúlt 30 év legnagyobb keretösszege áll rendelkezésre, miután Brüsszel jóváhagyta az 1300 milliárd forintos támogatást.

A 2020-ig szóló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Győr-Moson-Sopron megyét érintő összegeiről szólva elmondta: a megyeszékhelynek 21,6 milliárd forint, Sopronnak 10,81 milliárd forint, a megye többi 184 településének pedig 23,35 milliárd forintnyi összeg áll majd rendelkezésre a keretből.

Simon Róbert Balázs a konkrét fejlesztésekről szólva azt mondta, hogy a megyeszékhely esetében a sarkalatos pontokat Orbán Viktor miniszterelnök őszi győri látogatásán jelentik be, mert ahogy Sopronban, úgy Győrben is a Modern városok program részeként használják fel a TOP-forrásokat. Sopronban például e program keretében március 25-én rögzítette a miniszterelnök és Fodor Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester a barokk belváros felújítását, amely szintén TOP-forrásokra alapoz - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy ezekhez a fejlesztési forrásokhoz a települések és a megyei önkormányzatok által elkészített, valamint a kormány által augusztus közepén jóváhagyott integrált területi programok alapján juthatnak a települések. Az első pályázatok ősszel jelennek meg - zárta a politikus.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.