Feketelista

Több mint 20 százalékkal nőtt a törölt cégek száma az utóbbi egy évben

Az utóbbi egy évben mintegy 23 százalékkal, 77 469-re emelkedett a törölt cégek száma Magyarországon, miközben csupán 28 024 új vállalkozást indítottak el, így tovább csökkent a működő vállalkozások száma.

2015.08.18 18:23MTI

A feketelista.hu gazdasági adatbázis közleménye szerint a működő gazdasági szervezetek száma a négy évvel ezelőtti 600 759-ről, 2015 júniusára 584 521-re csökkent, ugyanis az elmúlt négy év alatt összesen 200 693 cég szűnt meg, miközben csak 140 214 új céget alapítottak.

A vállalkozói kör, a magyar gazdaság teljesítményéhez képest még mindig túlméretezett, számítani lehet a további szűkülésére és a folyamat várhatóan együtt jár majd a régiók, illetve a szakmai ágazatok közötti arányok kiegyenlítődéséhez is - vélekedik a portál.

A feketelista.hu elemzésében arra is rámutatott, hogy bár a piacról végelszámolással kivonult cégek száma a tavalyi azonos időszaki 6768-ról idén lecsökkent 5625-re, azonban a látszólagos kedvező tendenciát árnyalja a kényszertörlések ugrásszerű emelkedése.

Kifejtették, hogy a kényszertörlések száma - az eljárás 3 évvel ezelőtti bevezetése óta - a legmagasabb értéket mutatta, meghaladta a 30 ezret, míg egy éve 27 ezer alatt volt. A portál szerint ennek elsősorban az az oka, hogy ha a bíróságok úgy ítélik meg, hogy az adós vagyona nem elegendő a felszámolással kapcsolatos költségek fedezetére, rövid eljárással, kényszertörléssel kivezetik a piacról.

A gazdasági adatbázis régiós bontásban is vizsgálta a cégmegszűnési formákat és azt állapította meg, hogy az elmúlt évben az összes végelszámolás (5625) 53 százalékát a közép-magyarországi térségben bejegyzett cégek (3018-en) kezdeményezték, ugyanakkor a 30 184 kényszertörlés hetvenöt százaléka (22 679) jutott erre a régióra.

Megyei bontásban a pest megyei vállalkozók kezdeményeztek legnagyobb számban végelszámolást és itt regisztrálták a legtöbb (2592) kényszertörlést is. A végelszámolások száma Komárom-Esztergomban (253) és Győr-Moson-Sopronban (210) haladta meg a 200-at. A legkevesebb végelszámolást (67) Nógrád-megyében és Tolna-megyében (71) kezdeményezték a vállalkozók - fűzték hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.