Gazdaság

Az uniós támogatások elmaradása nem veszélyezteti az államháztartási hiánycélt

Az államháztartás hiányát a közösségi elszámolási szabályok miatt nem befolyásolja, ha az év végéig sem érkezik meg a teljes uniós támogatás, mivel a hiányzó összeget is bevételként lehet elszámolni.

2015.08.07 21:24MTI

Ezt Adorján Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára mondta az M1 aktuális csatornán péntek este.

Az NGM által csütörtökön nyilvánosságra hozott előzetes adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének júliusi hiánya az egy évvel korábbi 37,7 milliárd forinttal szemben 70,8 milliárd forint, az első héthavi deficit pedig 894,1 milliárd forint lett, míg tavaly az első hét hónapban 851,4 milliárd forint volt. A parlament által megemelt idei államháztartási deficit egész évre 892,4 milliárd forint.

Adorján Richárd rámutatott, hogy az időarányosan magas hiányt két tényező okozza. Az egyik az, hogy éven belül az első időszakban a kiadások, míg a másodikban a bevételek dominálnak, ezért az év végére a kettő egyensúlyba kerül.

Második okként az uniós kifizetések elmaradását jelölte meg, megjegyezve: az ilyen felfüggesztések más országokat is érintenek, és a vizsgálatok, illetve a tárgyalások alatt szünetel a kifizetés.

A kisebb összegű kifizetések ugyanakkor már elindultak - jelezte a helyettes államtitkár.

Adorján Richárd örvendetesnek nevezte, hogy az idén nemcsak az áfabevételek, hanem a munkabérek után járó adók és járulékok is emelkedtek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.