BÉT

A Richter húzhatja a tőzsdét a szakértő szerint

Pozitív nyitás után a Richter árfolyamának emelkedése húzhatja a Budapesti Értéktőzsdét (BÉT) csütörtökön az elemző szerint.

2015.07.30 08:54MTI

Sinka Csaba, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője kiemelte: pozitív nyitás várható a BÉT-en, egyrészt a nyugati piacokon uralkodó jó hangulat miatt, másrészt azért, mert a Richter egy "nagyon erős" negyedéves gyorsjelentést adott ki csütörtök hajnalban. A gyógyszercég az elemzői várakozásoknál szinte minden soron sokkal jobb számokat publikált, így a befektetők figyelmének fókuszában a Richter-papírok lehetnek, és ez a BUX-ot is magával tudja húzni - mondta.

Hozzátette: technikailag van még tér az OTP-részvények drágulására is, bár a papírok "fundamentálisan kicsit túlértékeltek". A Mol-nál is emelkedést vár a szakértő.

Trippon Mariann, a CIB Bank Zrt. vezető elemzője az MTI-nek eljuttatott összefoglalójában jelezte: a nap fő adatközlése a második negyedéves amerikai GDP statisztika lesz. A piac, és az egyesült államokbeli jegybank szerepét betöltő Fed is a gyenge első negyedévet követően jelentősen jobb teljesítményre számít.

Kitért arra is, hogy a Fed nyíltpiaci bizottsága kétnapos ülését követően szerda este a várakozásokkal összhangban nem módosította irányadó kamatát, a kiadott közlemény hangneme azonban "árnyalatnyival optimistább" volt, mint júniusban - vagyis jó eséllyel még idén sor kerül a kamatemelésre, akár már szeptemberben - írja a vezető elemző.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,43 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 22 321,54 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,36 milliárd forint volt, a vezető részvények - a Mol kivételével - erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 210 forinttal, 1,45 százalékkal, 14 300 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,17 százalékkal, 5800 forintra erősödött, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,75 százalékkal, 404 forintra nőtt, forgalma 462,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,11 százalékkal, 4380 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.