Debit

A görög államadósság a legnagyobb az Európai Unióban

Az Európai Unió tagállamai közül Görögország államadóssága volt a legnagyobb a hazai össztermékhez (GDP) mérve az idei első negyedévben, miközben Görögországé csökkent a legjelentősebben a tavalyi utolsó három hónappal összevetve.

2015.07.22 13:39MTI

Ez derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által szerdán közzétett adatokból.

Az egész Európai Uniót tekintve a GDP-arányos államadósság 88,2 százalékon, míg az euróövezetben 92 százalékon állt az idei első negyedévben, azaz 1,3 százalékponttal, illetve 0,9 százalékponttal magasabban mint 2014 végén.

A GDP-arányos államadósság Görögországban volt a legmagasabb, 168,8 százalékkal az első negyedévben, ami jelentős, 8,3 százalékpontos csökkenés 2014 utolsó negyedévéhez képest.

A legnagyobb államadóssággal rendelkező országok listájának a második helyén Olaszország állt 135,1 százalékkal, majd Portutália következett 129,6 százalékkal.

A legalacsonyabb, 10,5 százalékos GDP-arányos államadóssága az első negyedévben Észtországnak volt, amelyet 21,6 százalékkal Luxembourg, 29,6 százalékkal pedig Bulgária követett.

Az Eurostat adatai szerint Magyarország GDP-arányos államadóssági mutatója 77,6 százalék volt az idei első negyedévben. Ez magasabb a tavalyi utolsó negyedévi 76,9 százalékhoz képest, de jóval alacsonyabb a tavalyi első negyedévi 82,3 százaléknál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.