Görög adósság

Rendkívüli csúcs Görögország miatt

Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak a görögországi helyzet megvitatása céljából ma este az Európai Unió azon tagállamainak állam-, illetve kormányfői, amelyek a közös pénzt, az eurót használják.

2015.07.07 07:32MTI

A csúcsértekezletet Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hívta össze a vasárnapi görögországi népszavazás eredményének ismeretében, miután a görög választók döntő hányada nemet mondott az ország nemzetközi hitelezőinek reformjavaslataira. A tanácskozásra Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminisztert, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport, valamint Mario Draghit, az Európai Központi Bank (EKB) elnökét is meghívták.

Egy görög kormányzati tisztségviselő közlése szerint Görögország új javaslatokat terjeszt elő a csúcsértekezleten, ebben állapodott meg Angela Merkel német kancellár és Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök.

A görög kormány valamivel több mint egy héttel ezelőtt úgy döntött, nem folytatják a tárgyalásokat az esetleges reformintézkedésekről az országnak folyósított kedvezményes hitel folyósítását koordináló és a reformokat ellenőrző intézményi hármassal, az Európai Bizottsággal, az EKB-val és a Nemzetközi Valutaalappal, hanem július 5-én népszavazást tartanak a hitelezők legutolsó ajánlatáról. Ennek elutasítása mellett tette le voksát vasárnap a görög választók több mint hatvan százaléka.

Telefonon beszélt Ciprasszal az amerikai pénzügyminiszter

Telefonon beszélt Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökkel és Evklídisz Cakalotosz új görög pénzügyminiszterrel Jack Lew, az amerikai pénzügyi tárca vezetője, és jelezte, hogy Washington várakozással tekint az Athén és európai partnerei közötti tárgyalások folytatása elé - közölte az amerikai pénzügyminisztérium.

A hétfői telefonbeszélgetés során Lew reményének adott hangot, hogy a tárgyalások folytatása "lehetővé teszi Görögország számára, hogy meghozzon nehéz, de szükséges költségvetési és strukturális reformokat, visszatérjen a gazdasági növekedés útjára és a kezelhető államadósság szintjéhez az euróövezeten belül".

A washingtoni Fehér Ház közleménye szerint ugyancsak a görög helyzetről egyeztetett telefonon Barack Obama amerikai elnök Francois Hollande francia államfővel.

A közlemény szerint Obama és Hollande egyaránt fontosnak tartják, hogy Görögország megtalálja az utat a reformok folytatásához és a növekedéshez az euróövezet tagjaként.Josh Earnest fehér házi szóvivő korábban a hétfői nap folyamán a görög adóssághelyzet kompromisszumos megoldására helyezte a hangsúlyt és szintén egy olyan megállapodás megkötésére szólította fel az Európai Uniót és Görögországot, amely lehetővé teszi, hogy Athén az eurózóna tagja maradjon.

A szóvivő leszögezte hétfőn, hogy a görög válság "európai kihívás", amelyet az Európai Uniónak kell megoldania. Mindazonáltal azt is egyértelművé tette, hogy a válság rendeződése az Egyesült Államok számára is fontos kérdés.

A múlt héten Barack Obama amerikai elnök szintén kompromisszumra szólította fel a feleket, egyúttal azonban azt is leszögezte, hogy bár az európai gondok az egész világgazdaságban visszavethetik a növekedést, a görög kérdés alapvetően nem jelent rendszerszintű kockázatot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.