Modern városok program

Öt év alatt 40 milliárd forintot kap fejlesztésre Érd

Öt évre szóló, összesen 40 milliárd forintos fejlesztési programban állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Érden, ahol a Modern városok program részeként együttműködési megállapodást írt alá T. Mészáros András (Fidesz-KDNP) polgármesterrel.

2015.07.03 12:48MTI

A kormányfő a sajtótájékoztatón a tervezett helyi fejlesztések között említette egy 200 hektáros ipari park kialakítását, rendőrkapitányság-, iskola-, óvoda- és sportcentrumépítést, bíróság és ügyészség Érdre helyezését, továbbá szakképzési centrum létrehozását a városban. Szólt egy kerékpárútrendszer építéséről is, és kérte a város vezetését, hogy ragadják meg a Duna adta lehetőségeket.

Orbán Viktor közölte, a kormány által megvásárolandó ipari parkot 99 évre ingyenes használatra adja az állam a városnak. A városban létrehozzák a szakképzési centrumot, és itt működik majd az oktatásirányítási rendszer központja, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Továbbá átadnak egy állami tulajdonban levő volt katonai bázist, ami szabadidőpark lesz.

Költségvetési forrásból építenek új középiskolát, óvodát, egy 24 tantermes általános iskolát, sportcentrumokat, valamint felújítják és kibővítik a Batthyány sportiskolát - mondta.

A kormányfő kijelentette: az oktatás-infrastruktúra, az óvodai rendszer átalakítása, a város sportlétesítményeinek létrehozása és felújítása, a mostaninál egészségesebb településszerkezet létrehozása eredményeképpen Érd egy szervesen felépült város benyomását fogja kelteni. Szavai szerint ahogy elkészülnek a tervek, úgy fogják megítélni a szükséges forrásokat.

Orbán Viktor elmondta, hogy azért ebben az évben indították el a Modern városok programját, mert 2010 és 2014 között leginkább a válságkezelés volt Magyarország feladata. A korábbi ciklusban az volt a kérdés, hogy "a görög út elkerülése érdekében mozgósított erőinkből a válságkezelésen túl futja-e még egyáltalán valamire" - fogalmazott a miniszterelnök.

Megemlítette, hogy Érd az elmúlt ciklusban is elért "nem elhanyagolható" eredményeket: csatornafejlesztésre 30 milliárd forintot tudtak biztosítani, működési támogatásra 2,5-3 év alatt 1,7 milliárd jutott, valamint a sportcsarnok ügyét is rendezték.

Orbán Viktor kijelentette: 2015 és 2020 között már nem a válságkezelés lesz a feladat, hanem egy fejlődési program végrehajtása Magyarországon. Ez a polgári berendezkedés programja: az a feladat, hogy minél több magyar ember számára tegyék elérhetővé a polgári életminőséget és biztonságot - mondta.

Kitért arra is, hogy Érd nincs könnyű helyzetben, mert a fejlesztési pénzek tekintélyes része európai uniós forrásokból érkezik Magyarországra, és a Pest megyei települések Budapesttel közös fejlesztési régióba tartozás miatt - ugyanis a főváros felhúzza a fejlődési átlagot - csak nagyon bonyolult és korlátozott formában juthatnak uniós forrásokhoz.

Ezt a problémát kell megoldani, ezért a város fejlesztéséhez szükséges forrásokat a költségvetésből kell biztosítani - jelentette ki.

Orbán Viktor megjegyezte, hogy valószínűleg a város fennállása óta öt évre ennyi fejlesztési forrás még nem állt rendelkezésére, mint az elkövetkezendő öt évben fog.

A kormányfő kérdésre azt mondta, azért is tervezték a 2016-os költségvetést jelentős tartalékkal, hogy a Modern városok program részeként kötött megállapodásoknak meglegyen a pénzügyi tere.

Szintén kérdésre arról is beszélt, hogy a polgármester véleménye szerint másfél-két év alatt benépesül az érdi ipari park, amely felkerül majd a befektetési ügynökség listájára.

T. Mészáros András azt mondta, hogy a megállapodás Érd fejlődésének biztos alapot ad. A mintegy 70 ezres város "még nincs kész", lakosságszáma nagyon gyorsan növekedett, és az elődök ciklusában nem tudott komolyan fejlődni a város.

Kiemelte: a megállapodás révén fejlesztik a helyi gazdaságot, a város oktatási, egészségügyi és szociális intézményeit, valamint bővítik a város közműhálózatát.

A polgármester beszéde végén azt mondta, hogy az eredményekhez kellett a helyi lakosok összefogása és bizalma, és egyben köszönetet mondott Orbán Viktornak a kormány támogatásáért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.