Megemelték a keretet

2600-an nyertek a tanyabusz pályázaton

A pályázat eredeti 15 milliárdos keretét a nagy igényre tekintettel 22 milliárd forintra emelte a Miniszterelnökség.

2015.07.01 20:01MTI

A Miniszterelnökség még áprilisban három pályázatot tett közzé, ezek a mezőgazdasági gépbeszerzés, a fiatal gazdák, valamint a tanyabuszok támogatását szolgálták. Az értékelése csak az utóbbinak valósult meg eddig.

Az áprilisban közzétett tanyabusz pályázat keretében terepjáró és kisbusz beszerzésére lehetett pályázni az 5 ezernél kevesebb lakosságszámú településeknek.

Pályázhattak olyan települések is, amelyeknek a népsűrűsége négyzetkilométerenként nem több 100 főnél, valamint amelyek külterületén a település lakosságának több mint 2 százaléka él - ismertette a feltételeket Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár- vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A tárca két célterületet határozott meg, az elsőben a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás fejlesztésére pályázhattak járműre az önkormányzatok, míg a másodikban polgárőrök, egyházak, sportegyesületek és más helyi civil szervezetek igényelhettek támogatást. Egy településről legfeljebb három pályázatot lehetett elindítani, de a tipikus az egy pályázat volt - tette hozzá az államtitkár.

A sikeres pályázók közül 1600 önkormányzat, 400 polgárőr szervezet, 200 pedig egyház volt. A támogatás a jármű teljes vételárát fedezi, terepjáróra 5 millió, buszokra - két méretkategóriában - 8 illetve 10 millió forint jár.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a május 7-én indult pályázat az első kategóriában május 18-ig tartott, viszont a második kategóriában 3 óra elteltével fel kellett függeszteni a befogadást, a nagy igény miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.