Görög adósság

Részleges csődhelyzeti osztályzatot adott görög bankoknak az S&P

Részleges csődhelyzetet jelző osztályzattal látott el négy görög nagybankot kedden a Standard & Poor's, a görög kormány által foganatosított tőkekorlátozásokkal indokolva a lépést.

2015.06.30 19:36MTI

A nemzetközi hitelminősítő kedden Londonban közölte, hogy az Alpha Bank, az Eurobank Ergasias, a National Bank of Greece és a Piraeus Bank kockázati besorolását "SD" (Selective Default) szintre rontotta az eddigi "CCC/C"-ről.

Az S&P szerint az osztályzatrontás közvetlen oka az, hogy a tőkekorlátozási intézkedések keretében a görög bankok ezen a héten zárva tartanak, a betétekről csak korlátozott pénzmennyiség vehető fel, és külföldre a görög pénzügyminisztérium külön engedélye nélkül tilos pénzt átutalni.

A Standard & Poor's közölte: besorolási kritériumai alapján a részleges csődhelyzet beálltának felel meg az a tény, hogy a magánszemélyek nem férnek hozzá korlátlanul és bármely időpontban banki megtakarításaikhoz, és korlátozottak pénzátutalási lehetőségeik is.

A hitelminősítő szerint most már elkerülhetetlen, hogy a görög bankok fél éven belül teljes törlesztési csődhelyzetbe kerülnek, ha addig az Európai Unió intézményeitől nem kapnak anyagi támogatást. A Standard & Poor's hangsúlyozta: nem számol azzal, hogy az EU-hatóságok ilyen támogatási ajánlattal előállnának.

A cég előző nap - nem egészen három héten belül másodszor - leminősítette Görögország mélyen spekulatív, vagyis messze nem befektetési ajánlású államadós-besorolását is. Az S&P elsősorban azzal a véleményével indokolta a lépést, hogy a görög kormány a jelek szerint a belpolitikai meggondolásokat a pénzügyi-gazdasági stabilitás, a kereskedelmi hitelek törlesztése és az euróövezeti tagság elé helyezi.

A hitelminősítő szerint ennek jele az is, hogy a görög kormány népszavazást hirdetett a hivatalos hitelezők válságmegoldási javaslatairól.

Mindezek alapján a cég "CCC"-ről egy fokozattal "CCC mínusz"-ra rontotta a hosszú futamidejű görög államadósság-osztályzatot, és az új besoroláson is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.

Az S&P legutóbb június 11-én rontotta a görög szuverén adósbesorolást, akkor "CCC plusz"-ról "CCC"-re, és innen minősítette még mélyebbre a görög osztályzatot.

A Standard & Poor's az újabb leminősítés indoklásában közölte: megítélése szerint most már 50 százalék körüli az esélye annak, hogy Görögország távozik az euróövezetből, az pedig gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy - hacsak nem következik be valamilyen nem várt kedvező változás - Görögország fél éven belül törlesztési csődbe kerül kereskedelmi adósságállományával.

A Standard & Poor's hangsúlyozta: az új szuverén osztályzaton érvényben hagyott negatív kilátás azt jelzi, hogy a cég hat hónapon belül "SD" szintre süllyesztheti a hosszú távú görög államadós-besorolást is, ha Görögország hátralékba kerül kereskedelmi adósságának törlesztésével, vagy értékvesztéssel járó adósságcsere-tranzakciót - distressed exchange - kezdeményez.

Az S&P kiemelte azt a véleményét, hogy ha Görögország távozik az euróövezetből, és ezzel végérvényesen elveszíti hozzáférését az eurójegybank (EKB) finanszírozási forrásaihoz, az súlyos devizahiányt teremtene, ami potenciálisan azt is eredményezheti, hogy jegyrendszert kell bevezetni alapvető importtermékekre, például az üzemanyagokra.

Jelenleg az S&P tartja érvényben Görögországra a legrosszabb szuverén adósosztályzatot. A másik két nagy hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Fitch Ratings osztályzati listáján eggyel magasabb, "CCC/Caa2" besorolással szerepel a görög államadósság.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.