Hamarosan birtokba vehetik a látogatók

Csaknem 600 millió forintból újult meg a berekfürdői strandfürdő

Július első felében birtokba vehetik a látogatók azokat az új létesítményeket, amelyek kialakításával uniós támogatással, csaknem 600 millió forintból látványosan megújult a Berekfürdői Termál- és Strandfürdő.

2015.06.30 17:14MTI

Torkos György, a fürdőt üzemeltető, teljes egészében a helyi önkormányzat tulajdonában lévő Berek-Víz kft. ügyvezető igazgatója kedden az MTI-nek elmondta: a közelmúltban befejeződött, várhatóan több mint egy évtized alatt megtérülő fejlesztést nettó 582 millió forintból, az Európai Unió és a magyar állam 60 százalékos támogatásával valósították meg.

A projekt önerejét 10 éves lejáratú hitelből finanszírozták - tette hozzá.

Közlése szerint a beruházás részeként elkészült új, 500 négyzetméter vízfelületű ifjúsági élménymedencét már korábban átadták. Ennek köszönhetően az idén áprilisban és májusban a fürdő bruttó bevétele 13 százalékkal, a napi belépők száma pedig 23 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakával összehasonlítva.

Az igazgató jelezte: most zajlik az ugyancsak újonnan épült, fedett téli fürdő műszaki átadás-átvétele. Ezt a két korszerűsített gyógymedence mellett egy-egy új élmény- és gyermekmedencét, valamint szociális helyiségeket is magában foglaló egységet előreláthatólag július 10-éig ugyancsak megnyitják a nagyközönség előtt.

Torkos György hangsúlyozta: a látványos, igényesen munka eredményeként a főszezon legnagyobb forgalmú időszakától az eddigi 7 kültéri medence - köztük egy szabványos, 50 méteres, 8 pályás sportmedence - és 5 különböző hőfokú termálvizes, valamint egy nyári üzemű gyermekmedence mellett 2 megújult és 2 vadonatúj medencével várják a látogatókat.

Számításaik szerint a beruházás mintegy 10-15 százalékos árbevétel- és 20-25 százalékos látogatószám-növekedést hozhat 2015-ben a tavalyi adatokhoz képest - mondta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.