IC+

Típusengedélyt kaptak a MÁV-Start saját fejlesztésű kocsijai

Megkapta a hazai és nemzetközi forgalomban való közlekedésre jogosító típusengedélyt a MÁV-Start első két saját fejlesztésű és gyártású IC+ kocsija.

2015.06.01 15:30MTI

A MÁV és a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) közös tájékoztatása szerint a járművek sikeresen teljesítették a 250 ezer kilométeres utasforgalmi futáspróbát, forgalomba állásuk óta összesen már 330 ezer kilométert teljesítettek.

Az engedélyt hétfőn adta át Győri Gyula, a közlekedési hatóság elnöke Zaránd Györgynek, a MÁV-Start vezérigazgatójának.

A közlemény emlékeztet: a Szolnokon kifejlesztett két prototípus 2014 októberében kapta meg az NKH utasforgalmi próbaüzemi engedélyét, azóta szállíthatott utasokat belföldi forgalomban.

Az NKH a típusengedélyezési eljárás során osztrák és svájci vasútvonalakon elvégzett mérések, akkreditált mérő és vizsgáló laboratóriumok mérési eredményei, valamint a nagysebességű futópróba tapasztalatai alapján megállapította, hogy a járművek megfelelnek a vasúti közlekedésbiztonság magas követelményeinek.

A kocsik két prototípusának az Európai Unió által alkalmazott TSI rendszer - az Európai Unió tagországai közötti vasúti hálózaton való átjárhatóságot biztosító műszaki követelményrendszer - csaknem ötszáz pontjában foglalt előírásoknak kellett megfelelniük.

A kocsik energiaellátása öt áramnemű, ezért Európa valamennyi normál nyomtávú vonalán közlekedhetnek - közölte a MÁV.

A korábbi tájékoztatás szerint az IC+ innovációs fejlesztési projekt összköltsége 1,4 milliárd forint volt, amelyhez 460 millió forint európai uniós támogatási keretösszeget nyert el a vasúttársaság.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.