Autóalkatrész-forgalmazó

Telephelyet nyitott Szolnokon az Inter Cars

Az autóalkatrész-forgalmazó Inter Cars Hungária Kft. pénteken megnyitotta Szolnokon tizennegyedik telephelyét.

2015.05.29 20:04MTI

Baán Csaba, a kft. ügyvezető igazgatója az eseményen elmondta: az Inter Cars S. A. az elmúlt évek során tapasztalt piaci változásoknak köszönhetően döntött úgy, hogy támogatja magyar leányvállalatának erőteljes növekedését.

Tájékoztatása szerint a cég 2007-ben lépett a magyar piacra, flottákat, szervizeket, autóüzleteket szolgál ki. A közelmúltban megnyílt nyíregyházi telephellyel már stratégiai terjeszkedés kezdődött: az idén szeretnék 26-ra bővíteni a telephelyek számát országszerte, főként franchise rendszerben működő telephelyekkel bővül a cég hálózata.

Szabó István, Szolnok alpolgármestere méltatta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően az év végére csaknem a duplájára bővül a foglalkoztatotti létszám a szolnoki telephelyen, ahol jelenleg tízen dolgoznak. A telephelyen több mint 20 ezer autóalkatrészt fognak forgalmazni.

Az Inter Cars S. A. első üzletét Varsóban nyitotta, majd 2000-ben megépítette 17 ezer négyzetméteres logisztikai központját Varsó külvárosában, Czastkow Mazowieczkiben, és innen Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb autóalkatrész forgalmazójává nőtte ki magát. A vállalatnál több mint 300 márkanév alatt 120 gyártó beszállító mintegy 160 ezer féle terméke kapható folyamatosan készletről.

A cég jelenleg 114 telephellyel rendelkezik Lengyelországban, további 85 kirendeltsége van szerte Európában. Mintegy hatezer embert foglalkoztat.

Az Inter Cars 2003-ban megalapította a JC Autó Kft.-t Magyarországon, 2006-ban új központi iroda nyílt Budapesten, majd egy évvel később Szegeden és Pécsett. 2007-ben egyesült a JC Autó Kft. és az Inter Cars S. A., azóta az Inter Cars Hungária Kft. folyamatosan nyitotta meg a többségében franchise rendszerben működő telephelyeit.

A szolnoki telephelyet a lakiteleki székhelyű Czakó és Czakó Bt. franchise partner működteti, ahogyan a kecskeméti kirendeltséget is.

A nyilvános cégadatok szerint az Inter Cars Hungária Kft. 2013-ban az előző évi több mint 1,7 milliárd forint után mintegy 2,1 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ebből mintegy 96 millió exportból származott. Mérleg szerinti vesztesége 2012-ről 2013-ra 125 millió forintról 670 millió forintra nőtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.