Több mint egymilliárd forintból

Festékgyártó üzemcsarnok épült Szolnokon

Több mint egymilliárd forintból, összesen 690 milliós uniós pályázati támogatással elkészült az Unisil Hungary Szilikongyártó Kft. szolnoki üzemcsarnoka, amelyet pénteken avattak fel ünnepélyes keretek között.

2015.05.29 17:45MTI

Az üzemcsarnokban többkomponensű, műgyanta alapú padlóbevonatok, diszperzit festékek és kaucsuk tetőfedő anyagok gyártása kezdődik. A későbbiek során különféle szigetelő, hőálló és korróziógátló lakkok és festékek gyártását is tervezik a hatósági engedélyek beszerzését követően.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) az eseményen kiemelte, hogy a cég két éven belül a jelenlegi 17-ről 60-ra tervezi növelni dolgozói létszámát. Méltatta, hogy a beruházásnak köszönhetően a vállalkozás tevékenységét technológiailag fejlett háttérrel és környezetben láthatja el.

Az UNISIL Hungary Szilikongyártó Kft. 2013. augusztus 31-én alakult meg a haditechnikai termékek javításával és forgalmazásával foglalkozó Specimpex Kft. jogutódaként. Az Új Széchenyi Terv keretein belül 2011-ben a Specimpex Kft. létrehozott egy új üzemet a szolnoki Panel utcai telephelyen, az ott alapított gyár vette fel az UNISIL Hungary Kft. nevet, amely szilikon termékek és építőipari adalékszerek előállítását tekinti fő profiljának.

A gyár elsődlegesen vízlepergető, formaleválasztó folyadékok és emulziók előállításával foglalkozik, ezeket forgalmazza belföldön és külföldön egyaránt. Emellett kőzet- és üveggyapot hőszigetelő anyagok gyártásához alkalmazható porzáscsökkentő és víztaszító adalékszereket is gyárt. Termékeit az abroncs- és gumitechnikai, az építőanyag- és építőipar, illetve a lakosság használja.

A nyilvános cégadatok szerint az Unisil Hungary Szilikongyártó Kft. 2013-ban az előző évi, több mint 245 millió forint után 820 millió forint nettó árbevételt ért el. Adózott eredménye 2012-ről 2013-ra 35 millióról 20 millió forintra csökkent. A cég saját tőkéje 68 millió forint.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.