Költségvetés

Költségvetési Tanács: teljesíthetők a célok

A Költségvetési Tanács (KT) összességében teljesíthetőnek ítélte a 2016-os költségvetési törvényjavaslatban megfogalmazott államháztartási hiányt, valamint az államadósság GDP-arányos mértékének csökkentésére kitűzött célokat, mind az ezek alapjául szolgáló makrogazdasági pályát.

2015.05.27 14:21MTI

A KT véleményét Kovács Árpád, a szervezet elnöke ismertette szerdán az Országgyűlésben. Reálisnak nevezte a fő makrogazdasági feltételezéseket, hozzátéve, hogy a 2,5 százalékos - azaz az ideinél szerényebb, konzervatív előrejelzésen alapuló - gazdasági növekedés, valamint a háztartások fogyasztásának 3,6 százalékos bővülése elérhető.

A növekedés várható lassulását elsősorban az uniós fejlesztési támogatások csökkenése, és általa a beruházások időleges, valamint a közösségi fogyasztás visszafogása okozza - mondta a KT elnöke, hozzáfűzve, hogy ennek hatását számottevően ellensúlyozhatja a növekedési hitelprogram kkv-szektorra vonatkozó kiterjesztése és a hazai államháztartási forrásokból finanszírozott infrastrukturális fejlesztések.

Jelezte ugyanakkor, hogy a kitűzött gazdasági növekedéshez a külső feltételek kedvező alakulása is szükséges, vagyis tovább kell erősödnie az Európai Unió gazdaságának, nem mélyülhetnek tovább a geopolitikai konfliktusok és nem gyűrűzhet be a görög adósságválság pénzpiaci hatása. Kedvezően hatna a pénzpiaci forrásbőség fennmaradása, és az olajár viszonylag alacsony szinten való stabilizálódása is - jegyezte meg.

Kovács Árpád a szavai szerint a tanács úgy ítélte meg, hogy a 2016-os költségvetés adó- és járulékbevételei az adórendszer viszonylagos stabilitását tükrözik és reális alapon tervezettek. Ez utóbbit megalapozza a gazdasági növekedés, nemkülönben a lakosság fogyasztásának várt bővülése - tette hozzá. Kiemelte azt is, hogy mások mellett a foglalkoztatás és a fogyasztás bővülése, a gazdaság fehérítését, az adóellenőrzések hatékonyságának javítását célzó kormányzati intézkedések lehetőséget nyújtanak az adókulcsok mérséklésére, ami a személyi jövedelemadó, az áfa, az illetékek és a pénzintézetek különadója tekintetében is látható.

A tanács azt is megállapította, hogy az államháztartás 2016-os - uniós módszertan szerint számított - 2 százalékos GDP-arányos hiánycélja összhangban van a 2015-2018-as konvergencia programban foglaltakkal, valamint a tervezetben bemutatott gazdasági folyamatokkal, az erre alapozott bevételi és kiadási előirányzatokkal. A KT a kiadások tervezését az államháztartás egyensúlya javításának követelményével összhangban lévőnek találta.

A szervezet elnöke kiemelte azt is, hogy a javaslat szerint az államadósság-mutató 74,3 százalékról 2016 végére 73,3 százalékra csökken, vagyis teljesül az alaptörvény követelménye. A KT határozott elkötelezettséget lát a konvergencia programban arra, hogy az államadósság GDP arányában kifejezett mutatója 2018-ra 70 százalék alá süllyedjen - jelentette ki.

A tanács felvetéseire érkezett kormányzati válaszokkal összefüggésben üdvözölte, hogy a kormány kezdeményezni fogja a stabilitási törvény módosítását az adósságképletre vonatkozóan annak érdekében, hogy a gazdasági növekedést erőteljesebben támogató költségvetési politika valósuljon meg az államadósság csökkentése mellett. Azt ugyanakkor hiányolta, hogy a társasági adó egységes mértékére vonatkozó rendelkezéssel való összhang megteremtése nem szerepel a válaszok között. Kovács Árpád méltatta azt is, hogy a kormány 30 milliárd forinttal, 100 milliárd forintra emelte az országvédelmi alap előirányzatát, továbbá megnövelte a vagyonértékesítésből származó bevétel, valamint egyes adónemek előirányzatát.

A KT elnöke szólt az idei költségvetés várható teljesítéséről is, utalva arra, hogy a nemzetközi és hazai elemző intézetek 2015 első negyedévében folyamatosan felfelé javították a 2015-re vonatkozó növekedési várakozásokat. Alapvetően kedvezőnek nevezte a fenntartható növekedés külső és belső feltételeit és szólt a javuló munkaerő-piaci folyamatokról is, hozzátéve, hogy mindezek együttes elemzése alapján a KT teljesíthetőnek tartotta az idei 2,4 százalékos hiánycélt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.