Bérkiegészítés

Júliustól átlagosan 16 ezer forinttal többet kapnak a szociális dolgozók

Átlagosan havonta bruttó 16 ezer forint bérkiegészítésre számíthat mintegy 65 ezer szociális dolgozó július 1-jétől.

2015.05.22 15:13MTI

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára közölte: elsősorban a magasabb iskolai végzettségűeket és a hosszabb szolgálati idővel rendelkezőket érinti majd a bérkiegészítés, de a szétosztás elveiről még egyeztetnek a szakmai vezetőkkel.

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a most bejelentett - átlagosan bruttó 16 ezer forintos - bérkiegészítést nem a jelenlegi bérpótlék helyett adják az érintett 65-66 ezer, "magasabb iskolai végzettségű" szakembernek, hanem azon felül.

Czibere Károly korábban az MTI-nek azt mondta, a szociális ágazatban dolgozó mintegy 93 ezer munkavállaló - köztük a szakmai, valamint technikai munkát végzők - jövőre is megkapják az ideivel azonos - havi 6000 és 17 200 forint közötti - bérpótlékot, ami 2016-ban 12 milliárd forintot jelent a jövő évi költségvetésben.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere péntek délelőtt egy budapesti rendezvényen jelentette be, hogy júliustól bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók. Elmondta, a kormány szerdai döntése értelmében az idei költségvetésben 7,6 milliárd forintot, jövőre pedig 15 milliárd forintot szánnak a bérkiegészítésre.

Ez azt jelenti, hogy a szociális szférában bérpótlékra és bérkiegészítésre jövőre összesen mintegy 27 milliárd forintot fordítanak a költségvetésben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.