Másfél milliárdos beruházás

Átadták a francia Axon új kábelgyárát Kecskeméten

Átadták a francia Axon anyavállalat mintegy másfél milliárd forintos, zöldmezős beruházással felépített kábelgyárát csütörtökön Kecskeméten.

2015.05.21 20:25MTI

Joseph Puzo, az Axon elnök-vezérigazgatója az átadási ünnepségen kiemelte, hogy már egy évvel az alapkő letétele után elkészült a gyár. Felidézte, 15 évvel azután, hogy az Axon megtelepedett Kecskeméten, új gyárát is a városban építette fel, eddigi kedvező tapasztalatai miatt.

Marczinkó Zoltán István, a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: a beruházás bizonyítja, hogy a befektetők bíznak Magyarországban, bíznak a magyar emberekben.

A legfrissebb adatokat ismertetve kiemelte azt, hogy a hazai ipar teljesítménye 19 hónapja egyenletesen emelkedik. Megjegyezte, hogy 2015 első felében a dél-alföldi régió 18 százalékkal növekedett, a legerőteljesebben a magyarországi régiók között.

Marczinkó Zoltán István az ipari export növekedését is kiemelte, amely 14 százalékkal haladta meg az előző évit. Szavai szerint Kecskemét jó környezetet kínál a befektetőknek, amelyek következményeként a munkanélküliség 5,5 százalékra, az országos átlag alá csökkent.

Az átadóünnepségen részt vett Roland Galharague, Franciaország Magyarországra akkreditált nagykövete is.

Az Axon Kábelgyártó Kft. új gyárát az új ipari zónában, a Mercedes-gyár közelében építette fel. Az építkezést a kecskeméti Verbau Kft. végezte, amely 2014 májusában kezdte az 5500 négyzetméter alapterületű gyár kivitelezését, és 2015 februárjában fejezte be.

A 2000-ben mindössze 45 munkavállalóval induló Axon Kábelgyártó Kft. jelenleg már több mint 200 embert foglalkoztat.

Az Axon termékeit a légiirányítás, a közlekedés, az űrkutatás, a hadiipar, az autóipar, a háztartási elektronika, az orvosi elektronika, valamint a távkommunikáció területén használják. Az 1965-ben alapított cég székhelye a franciaországi Montmirail. A vállalat 1800 embert foglalkoztat, világszerte 15 leányvállalata működik. Gyártóegységei működnek Brazíliában, Kínában, Németországban, Indiában, Japánban, Lettországban, Mexikóban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és az USA-ban.

Az Axon' Cable cégcsoport konszolidált forgalma 2014-ben mintegy 116 millió euró volt. Az értékesítés csaknem 70 százaléka exportból tevődik ki. A cég a bevételének több mint 10 százalékát kutatásra és fejlesztésre fordítja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.