Growing

K&H: 7 milliárd forintos adózott nyereség az első negyedévben

A K&H bankcsoport 7 milliárd forintos adózott nyereséget ért el az idei első negyedévben, csaknem 10 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.

2015.05.18 15:18MTI

Hendrik Scheerlinck, a cégcsoport vezérigazgatója a csoport a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint készült eredményeit ismertetve kiemelte: a devizahiteles elszámolás folyamatos negatív hatását az elsősorban a nagyvállalati, valamint a kis- és közepes vállalati szektorban emelkedő bevételek, a csökkenő hitelkockázati költségek és a szigorú költséggazdálkodás ellensúlyozta.

Hendrik Scheerlinck elmondta: a K&H 2015 első negyedévében 46 milliárd forintnyi új hitelt folyósított, összesített hitelpiaci részesedése 9,6 százalék volt, szemben a 2014 első negyedévi 8,7 százalékkal. A vezérigazgató hozzátette, hogy a K&H az idei első negyedévben a magyar piacon elsőként vezetett be a devizahiteles elszámolással és forintosítással érintett hitelfelvevőknek a jelzálog refinanszírozási hitelt.

Szólt arról is, hogy a K&H továbbra is a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának egyik vezető résztvevője: a második szakaszban 133 milliárd forintnyi hitelszerződést kötött, ami 20,2 százalékos piaci részesedésnek felel meg.

A bank elkötelezett abban, hogy hitelekkel támogassa a magyar gazdaság növekedését - mondta egy kérdésre válaszolva Hendrik Scheerlinck.

Az ügyfeleknek nyújtott hitelek állománya (a lakossági hitelekkel kapcsolatos elszámolási hatás nélkül) 4 százalékkal, 1424 milliárd forintra nőtt az első negyedévben éves összevetésben, míg az ügyfélbetétek csaknem 8 százalékkal, 1349 milliárd forintra emelkedtek - ismertette a vezérigazgató.

Kiemelte, hogy a tőkemegfelelési mutató 0,3 százalékpontos csökkenés után 14,2 százalék volt az idei első három hónapban, a hitel-betét arány pedig az előző év azonos időszaki 60,2 százalékról 58,6 százalékra csökkent; utóbbit tovább szeretnék csökkenteni.

A K&H piaci részesedésével kapcsolatban Hendrik Scheerlinck elmondta, hogy 2015 első negyedévében az újonnan folyósított lakossági jelzáloghitelek szegmensében 15,3 százalékra nőtt a K&H piaci részesedése az egy évvel korábbi 11,2 százalékról. Január-márciusban 10,2 milliárd forintnyi új lakossági jelzáloghitelt folyósított a bank, az átlagos hitelösszeg 7,2 millió forint volt.

A lakossági megtakarítások piacán ugyancsak emelkedett a K&H részesedése: 10,9-ről 11,9 százalékra.

A vezérigazgató elmondta, hogy kkv-knak, valamint nagyvállalatoknak 34 milliárdnyi forinthitelt folyósítottak, a K&H piaci részesedése a vállalati hitelek tekintetében 10,2 százalékra nőtt a megelőző év azonos időszaki 8,5 százalékról.



Gombás Attila, a K&H csoport pénzügyi igazgatója kiemelte: a bankcsoport működési eredménye 3,9 százalékkal, 36,5 milliárd forintra csökkent az első három hónapban. Ezen belül a nettó kamatbevétel a devizahiteles elszámolás miatti alacsonyabb marzsok és a forintosítás hatása miatt csaknem 8 százalékkal, 18,8 milliárd forintra mérséklődött 2014 azonos időszakához képest.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.