Házkutatást is tartottak nála

Őrizetben a Lombard csalással gyanúsított vezetője

Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, akit a mai nap folyamán hallgattak ki a Lombard Kézizálog Zrt. működésével kapcsolatban, csalás megalapozott gyanújával.

2015.05.05 17:31Havariapress

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának munkatársai kedden délelőtt állítottak elő egy férfit a Lombard Kézizálog Zrt. tevékenységével összefüggésben.

Az intézkedéssel összefüggésben házkutatást is tartottak a férfi lakhelyén, illetve vagyon-visszaszerzési intézkedésekbe is belekezdtek.

Előállítása után az illetőt gyanúsítottként hallgatták ki, csalás megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását is.

Sajtóhírek szerint a részvénytársaságnál még az év elején rendeltek ki felügyeleti biztost a vállalkozás ,,helytelen hitelezési és refinanszírozási gyakorlata miatt", majd április elején a zrt. vezetője, Bíró Péter önfeljelentést is tett 4 milliárd forintnyi kárt okozó csalás gyanújával.

A rendőrség ugyan nem nyilatkozott a most meggyanúsított férfi kilétéről és szerepéről, de több hírforrás is úgy tudja, hogy a nyomozók magát Bírót vették őrizetbe.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.