Vegyiáru

A Reckitt Benckiser bővíti tatabányai üzemét, 250 új munkahely

A háztartási tisztító- és higiéniai szereket gyártó Reckitt Benckiser kétezer négyzetméteres termelő területtel bővíti tatabányai üzemét. Az októberben induló gyártósorok 250 embernek biztosítanak munkát.

2015.05.05 11:59MTI

Cezary Romanski elmondta, a meglévő gyárépületen belül kialakított új részlegben toalett fertőtlenítő termékek gyártását kezdik meg. A tervek szerint 2016 első negyedévére érik el a teljes kapacitást, ez a gyár számára 20 százalékos árbevétel-növekedést jelent.

A beruházás értéke meghaladja az 1,3 milliárd forintot, a gyártórészlegbe a legmagasabb igényeknek megfelelő tűz- és környezetvédelmi berendezéseket telepítenek, valamint az egészségügyi termékek előállításánál használt "tisztatér" technológiát alkalmazzák.

Az ügyvezető hozzátette, a fejlesztés forrásait a vállalatcsoport saját erőből biztosítja, mivel elégedettek az 1996 óta működő gyár teljesítményével. Az új termék gyártása magasabb hozzáadott értéket jelent, a vállalat a létrejövő 250 munkahelyre gépkezelőket, beállítókat, technikusokat és más műszaki szakembereket keres, valamint tervezik az irodai létszám bővítését is.

Magyarországon a Reckitt Benckiser Kft. 1991-ben hozta létre a vállalat kereskedelmi központját. A tatabányai termelő egységben eleinte mosóporgyártás folyt, mára légfrissítők előállítása, összeszerelése és csomagolása adja a termelés több mint 80 százalékát.

A tatabányai üzem 500 saját és 400 kölcsönzött dolgozót foglalkoztat, 2014-es árbevétele meghaladta a 30 milliárd forintot, melynek 98 százaléka exportból származott. A termékek legnagyobb részét az Európai Unióban értékesítették, 2014-ben 26 milliárd forintos bevételt elérve.

Európában Tatabányán található a Reckitt Benckiser második legnagyobb létszámú gyára, mely a termelés mennyisége alapján az ötödik helyet foglalja el. Az üzemben többek között Air Wick légfrissítőt, illatgyertyát, Nurofen tapaszt, Scholl és Veet termékeket, Harpic és Finish háztartási tisztítószereket készítenek.

A Reckitt Benckiser a világ egyik vezető vállalata a háztartási tisztítószerek, egészségmegőrző és higiéniai szerek gyártásában. A társaság világszerte 43 gyártóegységgel rendelkezik. Az öt kontinens 60 országában jelen lévő kereskedelmi központokon keresztül 180 országban végeznek értékesítési tevékenységet, közel 37 000 munkavállalóval.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.