Ázsia az élen

Dinamikusan növekszik a kereskedelmi ingatlanok piaca

Tavaly 800 ezerrel több, 11,4 millió négyzetméter bevásárló központ épült a világon, mint 2013-ban, ennek 20 százaléka jutott Európára, a piacot Ázsia vezeti.

2015.05.02 23:30MTI

Tavaly Moszkvában adták át Európa legnagyobb bevásárló központját, az Avia Parkot, amelynek a bérbe adható területe 231 ezer négyzetméter volt.

Isztambulban a 2014-ben átadott 8 új bevásárló központ összterülete meghaladta a 440 ezer négyzetmétert.

A jelenleg épülő bevásárló központok alapterülete 39 millió négyzetméter, ennek 60 százaléka esik Kínára. Csak Sanghajban 4,1 millió négyzetméter, míg Sencsenben 3,4 millió négyzetméter épül.

A fejlesztési lista 11. helyén áll Moszkva 1,2 millió, a 15. helyén Isztambul 900 ezer és a 20. helyen Kijev 520 ezer négyzetméterrel. New York 334 ezer négyzetméterrel csak 26. a listán. Nyugat-európai város nem fért be az első 30 helyre.

A CBRE globális ingatlan tanácsadó magyar leányvállalatának közleménye megjegyzi, hogy Magyarországon jelenleg nem épül bevásárlóközpont. Több projekt is annyira előkészített, hogy amint a kereslet megjelenik, azonnal indítható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.