Szévhenyi 2020

A kkv-k negyede indulna uniós pályázatokon

Tíz kis- és középvállalkozásból (kkv) hat hallott az új uniós pályázati ciklusról, minden negyedik vállalkozás pedig tervezi is pályázat beadását az uniós támogatások elosztását végző Széchenyi 2020 programban.

2015.04.28 01:30MTI

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott összefoglaló szerint a most kezdődő pályázati időszakban a tervek alapján valamivel magasabb lesz a résztvevő kkv-k aránya, mint az előző ciklusban volt. A 2007 és 2013 között eltelt időszakban ugyanis a kkv-k 22 százaléka pályázott uniós forrásra. A résztvevők 85 százalékának volt nyertes pályázata.

A Széchenyi 2020 keretében pályázók 42 százaléka csak egy, 38 százaléka pedig több, de legfeljebb öt pályázatot adna be.

A pályázni tervező cégek 31 százaléka 10 millió forint alatti összeget, 27 százalék pedig 10 és 50 millió forint közötti összeget célozna meg. A vállalkozások 28 százalékánál a pályázási szándékhoz még nem kapcsolódik összegszerű elképzelés.

Pályázati célként legtöbben, a válaszadók 37 százaléka a technológiafejlesztést jelölte meg, 33 százalék gondolkodik székhely- vagy telephelybővítésben, 21 százalék pedig kapacitásbővítésben.

A pályázni tervezők 72 százaléka kizárólag vissza nem térítendő pénzre pályázna, 16 százalék visszatérítendőre is, míg 12 százalék esetében a pályázási szándék nem függ a támogatás típusától.

A pályázásra készülő cégek beruházásaik értékének 81 százalékát uniós pénzből tervezik megvalósítani, ennek híján ezeknek a beruházásoknak a 60 százaléka elmaradna.

Azok a cégek, amelyek nem tervezik pályázat beadását, leggyakrabban - 44 százalék - azzal indokolja a döntést, hogy nincs szükségük támogatásra. Emellett 27 százalék tart attól, hogy nem tudná teljesíteni a pályázati feltételeket, 24 százalék pedig azt gondolja, hogy nem lesz majd olyan pályázati témakör, amely szükséges lehetne vállalkozása számára.

A pályázatok beadásához, illetve megvalósításához szükséges önerőt és előfinanszírozást a vállalkozások 54 százaléka saját tőkéből kívánja biztosítani.

A cégek negyede a kereskedelmi bankok által értékesített és állami háttérrel rendelkező programokat is igénybe venné, várhatóan a Széchenyi Kártya Hitelprogramhoz, illetve az Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjához kapcsolódó termékek is népszerűek lesznek a pályázók körében.

A pályázást tervezők 62 százaléka külső segítséget vesz majd igénybe a lehetőségek felkutatásához. A cégek 56 százaléka a pályázati anyagok összeállítását is másra bízza, döntően pályázatíró szakemberekre és tanácsadó cégekre.

A kutatást a Budapest Bank megbízásából a GfK Hungária készítette. Az adatfelvétel 2015 februárjában és márciusában 500 fős mintán készült mikro-, kis- és közepes vállalatok körében, amelyek éves árbevétele 1 millió és 10 milliárd forint közötti.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.