DIGÉP

Magyarország harmadik legnagyobb acélműve épülhet meg Miskolcon

Diósgyőrben a több százéves hagyományra és tudásra alapozva, magyar szakértelemmel ötvözve használják majd a modern gépeket, technológiát.

2015.04.23 14:49MTI

Magyarország harmadik legnagyobb acélműve épülhet meg Miskolcon, s a DIGÉP Mini Acélmű projekt megvalósulásával újraéledhet a tradicionális nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Miskolc Steel Mills Kft. és a DIGÉP MSM Kft. DIGÉP mini acél- és hengermű beruházásának alapkőletételén, csütörtökön.

Szabó László kifejtette, a mini acélmű nem mini, ezt egy angol szakkifejezésből fordították így. Ami itt épül, az az ország harmadik legnagyobb acélműve lesz - hangsúlyozta.

Rámutatott: évente 320 ezer tonna acél jut ki majd a kapukon, és 200 ezer tonna hengerelt acéltermék hagyja majd el az üzemet. Ez pedig nem "mini", hanem fejlett technológiát jelent - magyarázta.

Elmondta, Diósgyőrben a több százéves hagyományra és tudásra alapozva, magyar szakértelemmel ötvözve használják majd a modern gépeket, technológiát.

"Ez egy lehetőség Miskolc és környéke számára" - jegyezte meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.