Gazdaság, OTP

Az OTP közgyűlése részvényenként 145 forint osztalékot szavazott meg

A bank 40,6 milliárd forintot fizet ki osztalékként a tulajdonosoknak.

2015.04.17 12:02MTI

Az OTP részvényenként 145 forint osztalékot fizet - döntött a bank éves rendes közgyűlése pénteken.

A bank 40,6 milliárd forintot fizet ki osztalékként a tulajdonosoknak. Mivel a saját részvényekre nem juttat osztalékot a bank, az egy részvényre jutó osztalék így várhatóan 147 forint lesz.

Az OTP csoport 2014 egészében 102,258 milliárd forintos veszteséget szenvedett el konszolidáltan számítva a nemzetközi számviteli szabályok szerint, a 2013-as, 64 milliárd forintot meghaladó nyereség után. ( A bank a veszteséget márciusi gyorsjelentésében a magyarországi fogyasztói hitelszerződésekkel kapcsolatos jogszabályi változásokkal, az ukrajnai helyzettel, a banki különadóval, illetve a Banco Popolare Croatia akvizícióval kapcsolatos tételekkel indokolta).

Az OTP a saját részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között, így a saját részvényekkel korrigálva a részvényekre 147 forint osztalék jut, ami megegyezik a 2013-as eredmény után fizetett osztalékkal. Az osztalék kifizetését 2015. június 15-től kezdi meg a bank."Történelmi közgyűlésen vagyunk, hiszen a tavalyi volt az első év, amikor az OTP veszteséges volt" - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a közgyűlési beszámolója elején.

Az OTP hazai bankpiaci szerepéről elmondta: a bank igen aktív volt a hitelezésben, a lakossági piacon megőrizte vezető szerepét, a vállalati piacon növelte részesedését. A jegybank növekedési hitelprogramjában is aktívan részt vett a bank, az nhp első szakaszában 91 milliárd forint összegű, a második szakaszban pedig 117 milliárd forintnyi hitelt helyezett ki.

A leánybankok helyzetéről elmondta: nagyon erős az OTP bolgár leánybankja, tavaly újabb rekord eredményt ért el, az idei év eddig eltelt időszakának eredményei alapján valószínűleg idén is új rekordot könyvelhet el a bolgár OTP.

Az oroszországi helyzetről Csányi Sándor kifejtette: ha valaki megjósolta volna, hogy az orosz-ukrán krízis így elhúzódik, ilyen mély lesz, akkor nem biztos, hogy befektetett volna Oroszországban és Ukrajnában az OTP, vagy lehet, hogy éppen most vennének bankot, mert most kifejezetten olcsó.

Hozzáfűzte: egyelőre nem lehet azt mondani, hogy rossz befektetés volt az orosz bank, hiszen a tavalyi veszteséggel együtt is az eddigi évek eredményes működését beszámítva, közel 100 milliárd forintos nyereséget ért el az elmúlt években az OTP az orosz piacon. Az OTP szempontjából meghatározó hitelpiac kétharmada gyakorlatilag eltűnt, a kedvezőtlen folyamatok miatt az OTP szigorított a hitelezési feltételeken az orosz piacon.

Kiemelte: Oroszországban hosszabb távú gazdasági visszaeséssel számolnak az OTP-nél, kérdés az, milyen méretű bankkal maradjanak ott, ezt az év folyamán eldöntik.

Az elmúlt időszakban egy új, korszerű internetbankot már elindítottak az orosz piacon, ez várhatóan a jobb jövedelmezőségű ügyfeleket célozza meg - mondta az elnök-vezérigazgató.

Ukrajnáról szólva kifejtette: az OTP reagált a drasztikusan romló gazdasági környezetre, 24 fiókot zárt be a bank, a hitelezést szigorították. Az ukrajnai leánybankkal kapcsolatban elmondta: a hitelállomány szűkült, a betétállomány azonban bővülni tudott. Csányi Sándor kiemelte: ez is azt mutatja, hogy az ottani ügyfelek nem a "helyi Hungáriába és Quaestorba", hanem az OTP-be vitték a megtakarításaikat.

Csányi Sándor elmondta: a második és a negyedik számú ukrán bank is csődbe ment már, de a legnagyobb szereplő is bajban van, ezért előbb-utóbb megtalálhatják az OTP-t a jobb ügyfelek is.

Csányi Sándor egy részvényesnek az állami tulajdonú bankok versenyhelyzetét firtató kérdésére jelezte, "gyakori, de nem baráti levelezésben" áll Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel. A levelekben azt kérte, hogy az uniós finanszírozású projektek finanszírozásánál a magyar és az uniós szabályoknak megfelelően járjanak el. "Minden olyan szabályozást, ami a verseny korlátozására irányul, azt az uniós versenyhivatalnál fogunk megtámadni" - emelte ki az elnök-vezérigazgató.

Csányi Sándor elmondta: minden devizahiteles ügyféllel elszámolt a bank, az elszámolások miatt mintegy 70 tonnányi levelet kell kiküldenie az OTP-nek az ügyfelek számára. Ezzel is a Magyar Posta jár jól, a posta az FHB-val és a takarékokkal is jól jár, "de hát ilyen időket élünk" - jegyezte meg az elnök-vezérigazgató.

Az OTP bankcsoport kilátásairól elmondta, jó esély van arra, hogy idén konszolidált szinten nyereséges legyen a bank. Akvizíciókra is készen áll az OTP, egy országban egy kisebb felvásárlás lehetséges is - mondta Csányi Sándor. Hosszabb távra kitekintve Csányi Sándor kiemelte: 2017-re konzervatívan számítva 16,1 százalékos, optimista forgatókönyv esetén 18,9 százalékos saját tőkére vetített megtérülést várnak az OTP-nél.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.