Két ütem, 1,2 milliárd forint

Korszerűsítik Szolnok közvilágítását

Két ütemben, csaknem 1,2 milliárd forintból korszerűsíti a megyeszékhely közvilágítását Szolnok önkormányzata.

2015.03.19 21:30MTI

Fejér Andor alpolgármester közölte: Szolnok eddig évente mintegy 200 millió forintot költött közvilágításra. A korszerűbb, nagyobb fényt biztosító, könnyebben szabályozható lámpák több mint 40 százalékkal csökkentik a város közvilágítására fordított energiafelhasználását. A megtakarításból a jelenlegi óraalapú kapcsolási rendszert átalakítják a fényviszonyokhoz igazodó technológiára.

Az új hálózatot alkonykapcsolók vezérlik majd, így borús időben is világítanak a lámpatestek, a forgalmasabb zebrák környékén pedig erősebb égőket szerelnek be a szakemberek - tette hozzá. Jelezte: a bruttó 1,16 milliárd forintos fejlesztés 85 százalékban uniós támogatásból, várhatóan még idén nyárra elkészül.

A beruházás részeként a Tisza-parti megyeszékhely teljes közvilágításának mintegy kétharmadát korszerűsítik, ami több mint ötezer lámpatest cseréjével jár a belvárosban, a déli ipartelepen, a Vegyiművek lakótelepen, a Tiszaligetben, az üdülőterület környékén, valamint a Megyesi telepen, a Pletykafalu, a Tallin és a Széchenyi városrészben.

Az alpolgármester elmondta, hogy a szolnoki munkát végző cég egyebek mellett Zalaegerszegen és Pécsen is korszerűsít. Az említett települések korábban arról tájékoztattak, hogy a közvilágítás korszerűsítésére kiírt közbeszerzési eljárást az Elios Zrt. nyerte meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.