Vidék kaland

Magyarországi és székelyföldi gazdák várják a városi fiatalokat

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) 2015-ben immár ötödször rendezi meg Vidék kaland című programját, amelynek keretében fiatal magyarországi és székelyföldi gazdák várják az érdeklődő városi fiatalokat.

2015.03.19 22:30MTI

A múlt évihez hasonlóan idén is városi fiatalok tölthetnek el egy-egy hetet fiatal gazdáknál munkával, a gazdaság napi életének résztvevőiként. A programot a Földművelésügyi Minisztérium 6 millió forinttal támogatja, ezt az összeget az AGRYA a székelyföldi programok előkészítésére és lebonyolítására fordítja.

A résztvevőket pályázaton keresztül választja ki az AGRYA, jelentkezni 2015. április 17-ig lehet, a jelentkezési lapok a www.videk-kaland.hu és www.agrya.hu weboldalról tölthetők le.

A Vidék kaland programot 2012 decemberében a legjobb európai uniós társfinanszírozású mezőgazdasági témájú kommunikációs programnak választották az Európai Bizottság által meghirdetett kommunikációs versenyen - emlékeztet az AGRYA.

A programra olyan, városokban élő, 18 és 35 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a mezőgazdaság, egy családi gazdaság mindennapjai iránt, és rövid időre szívesen bekapcsolódnának az ott zajló munkába. A program részeként gyakorló fiatal gazdák, 35 év alatti fiatalok fogadják őket egy-egy hétre a gazdaságukban. A kiválasztott városi fiatalok a fogadó gazda munkarendjéhez illeszkedve dolgoznak, amely hosszabb lehet napi 8 óránál. A városi fiatalok fogadása a mezőgazdasági betakarítási csúcsidőszakra esik, július közepétől augusztus elejéig tart - olvasható a közleményben.

A szövetség várja a program iránt érdeklődő fiatal gazdák jelentkezését is, elsősorban Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A fiatal gazdák jelentkezési lapja szintén a www.videk-kaland.hu, www.agrya.hu weboldalakról tölthető le, a jelentkezési határidő számukra is 2015. április 17.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.