Lezárult a pályázat

Az Építész Stúdió tervezi a metróépülek felújítását

Lezárult a 3-as metró egyes állomásainak rekonstrukciójára kiírt tervpályázat, a bírálóbizottság az Építész Stúdió Kft. pályaművét találta a legszínvonalasabbnak, a nyertes javaslatot készített a vonal északi meghosszabbítása utáni egyik újpesti állomás épületére is.

2015.03.04 10:30MTI

A főváros közlekedésszervező cégének tájékoztatása szerint az eredményes tervpályázattal újabb mérföldkőhöz érkezett Budapest legforgalmasabb metróvonalának rekonstrukciója.

Emlékeztettek arra: a pályázat célja az volt, hogy a naponta mintegy 500 ezer utas által használt vonal felszíni épületei úgy újulhassanak meg, hogy azok megfeleljenek a mai kor esztétikai és funkcionális követelményeinek. Az eljárást a FŐMTERV Zrt.-UVATERV Zrt. konzorcium indította el 2014 novemberében, a pályaterveket 2015. január 20-áig lehetett benyújtani.

A megadott határidőre négy pályamű érkezett, mindegyiket érvényesnek és elbírálhatónak találták. Az építészeti koncepcióknak tartalmazniuk kellett a 3-as metró egyes állomásainak rekonstrukciós terveit, a vonal esetleges északi meghosszabbításához az új felszíni állomások típusépületét, valamint a meglévő lépcsők lefedését.

A pályázatok elbírálásánál építészeti minőséget, megvalósítási, gazdasági és környezettudatossági szempontokat, valamint a tervek áttekinthetőségét értékelték.

A bírálóbizottság előnyként értékelte az állomások közötti egységes formanyelvre való törekvést is. A bizottság értékelése szerint az Építész Stúdió Kft. pályaműve volt az, amelyik főbb elhatározásaiban, részletmegoldásaiban magas színvonalon teljesítette az elvárásokat, és megfelelő kiinduló alapot jelenthet a továbbtervezéshez.

Közölték, a nyertes pályázó az Arany János utcai és a Pöttyös utcai állomás terveivel bebizonyította: a meglévő épületek átalakíthatók úgy, hogy funkcionálisan és építészetileg is korszerűvé váljanak, sőt a meglévő épület továbbgondolásával a Klinikák állomáson is nagyvonalú építészeti megoldást javasolt.

A pályázó színvonalas javaslatot készített a IV. kerületi Óceánárok utcai leendő állomás megépítésére is, amely a 3-as metró vonalának északi meghosszabbításával az új felszíni megállóhelyek típusépülete lesz. A leendő állomás stílusában a természetes fény és a légies kialakítás dominál - írták.

Hozzátették, hogy a bizottság a nyertes tervezőt a pályázatot követő, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásban ajánlattételi felhívásra javasolja. Az így kiválasztott tervező feladata lesz a 3-as metróvonal egyes állomásai felújításának engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése, valamint az engedélyezés lefolytatása. Erre várhatóan 2015 végén, 2016 elején kerülhet sor - írta a BKK.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.