Japán autóipari vállalat

15 milliárd forintos beruházást terveznek Magyarországon

Egy japán autóipari vállalat 50 millió eurós (15,25 milliárd forintos) beruházást és kétszáz munkahely létrehozását tervezi a közeljövőben Magyarországon.

2015.03.03 15:33MTI
MTI Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium / Kovács Márton

Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár, aki kétnapos munkalátogatáson vett részt Tokióban elmondta, hogy az autóipari cégen kívül a Nissin Foods nevű, Kecskeméten működő japán élelmiszeripari vállalat tervezi kapacitásának megkétszerezését és ugyancsak kétszáz munkahely teremtését.

Magyar Levente hozzátette, az Esztergomban működő Diamond Electric nevű vállalat ugyancsak millió eurós nagyságrendű fejlesztésbe kezd a következő években.

Az államtitkár leszögezte, a magyar-japán kapcsolat a keleti nyitás kormányzati stratégia sikertörténetének tekinthető. Az elmúlt két évben mintegy egymilliárd euró értékben fektettek be és közel négyezer munkahelyet hoztak létre Magyarországon japán vállalatok, és tavaly hetven százalékkal nőtt a kelet-ázsiai szigetországba irányuló magyar mezőgazdasági export - mondta.

Az államtitkár látogatásának apropója a Foodex nevű mezőgazdasági termékkiállítás volt, ahol a Magyar Turizmus Zrt., a tokiói magyar nagykövetség, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház is képviseltette magát, elsősorban húsipari és borászati termékekkel.

Európán kívül Japán a legnagyobb felvásárló piaca a magyar élelmiszeripari termékeknek, Magyarország élelmiszer-kivitele 2014 első tizenegy hónapjában meghaladta a 130 millió dollárt.

MTI Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium / Kovács Márton

Magyar Levente az MTI kérdésére elmondta, a szigetországban a mangalica és a méz a legnépszerűbb magyar mezőgazdasági termék.

Megemlítette, hogy 2015-ben a Magyar Nemzeti Kereskedőház megkezdi a kapcsolatok felvételét a magyar méztermelőkkel, valamint számos más hazai kis- és középvállalkozással, hogy azok a jövőben sikeresen eljuttathassák termékeiket a japán piacra.

Az államtitkár hétfőn Kiuchi Minoru japán külügyminiszter-helyettessel és Saiki Naokoval, a japán külügyminisztérium külgazdaságért felelős főigazgatójával tekintette át a kétoldalú kapcsolatokat. Ennek kapcsán Magyar Levente megjegyezte, a magyar-japán viszonyt nyitott kérdések nem terhelik, stratégiai partnerségen alapuló, fokozódó együttműködés jellemző.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.