Októberben

Minőségügyi és Fenntarthatósági Világfórumot tartanak Budapesten

A Nemzetközi Minőségügyi Akadémia (IAQ) - az UNESCO partnere és az ENSZ nem hivatalos minőségügyi tanácsadó szervezete - Budapesten rendezi meg a Minőségügyi és Fenntarthatósági Világfórumot október 26-27-én.

2015.03.01 05:30MTI

Molnár Pál, a Nemzetközi Minőségügyi Akadémia közelmúltban megválasztott elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a budapesti helyszín választásával a világszervezet elismerte a magyar minőségügyi szervezetek tevékenységét, a hazai minőségfejlesztés és innováció eredményeit. Hozzátette: a rendezvény kiváló lehetőség lesz a hazai vállalatoknak, intézményeknek a nemzetközi bemutatkozásra.

A rendezvényre eddig több mint 60 országból jelezték részvételi szándékukat. A világfórum plenáris ülésén vezető nemzetközi cégek magas beosztású képviselői tartanak előadást és vitatják meg minőségstratégiájukat. A tervezett szekcióüléseken a minőségfejlesztés, a fenntarthatóság, a társadalmi felelősségvállalás, a globális versenyképesség kerül elsősorban napirendre, az ágazatok közül az egészségügy, a gépjárműipar és az agrárium szerepel hangsúlyosan. A rendezvény zárásaként a résztvevők egyes csoportjai több magyarországi vállalathoz is ellátogatnak majd.

Molnár Pál szerint a világfórum jelentős mértékben hozzájárul az IAQ célkitűzésének megvalósításához, a minőségközpontú kultúra és gondolkodásmód széleskörű elterjesztéséhez, a versenyképesség és életminőség javításához. A minőségfejlesztés globális kérdésének megvitatására szolgáló világkongresszust, illetve világfórumot háromévenként más-más helyszínen rendezik meg, a legutóbbit Tokióban tartották.

A Nemzetközi Minőségügyi Akadémiát - amelynek összesen maximálisan 100 választott akadémikus tagja lehet - az Amerikai és Európai Minőségügyi Szervezet, valamint Ázsia képviseletében a Japán Mérnökök és Tudósok Szervezete hozta létre 1966-ban. Jelenleg 38 országból 97 választott aktív tagja van, akik jelentős többsége tervezi a személyes közreműködést az ez évi világfórumon - tájékoztatott az IAQ elnöke.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.