Adósságspirál

A magáncsőd bevezetését szorgalmazza a Feosz

Az adósságspirálba került természetes személyek tartozásainak rendezésére a magáncsőd bevezetését szorgalmazza a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (Feosz).

2015.02.10 19:27MTI

A Feosz keddi közleményében kifejtette: azon fogyasztóknak, akikre nem vonatkoznak a devizahitelesek megsegítésére hozott jogszabályok, a magáncsőd intézménye megoldást jelenthet.

Hasonlóképp a forintosítási törvény végrehajtását követően a tartozás megfizetésére nem elegendő bevétellel rendelkezőknek is alternatíva lehet. A szövetség továbbá - a tudatos fogyasztói magatartás szélesebb körben történő elterjesztése miatt - indokoltnak tartja, hogy az is élhessen a lehetőséggel, akinél már előre látható, hogy nem lesz képes jövőbeni tartozásai kiegyenlítésére.

A csődvédelemben részesülő magánszemély korlátozott anyagi felelősséggel bír, és ha együttműködik az adósaival, akár meg is szabadulhat tartozásainak egy részétől és a végrehajtók fenyegetésétől mentesen új életet kezdhet.

A szövetség szerint a hitelezők követelésének kielégítése is könnyebbé válna a megfelelő garanciák és megállapodás révén. A Feosz hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a rendszerbe kizárólag önkéntes döntés alapján - kockázatfelmérést követően - kerülhetne be a fogyasztó, valamint azt, hogy a magáncsőd intézményének biztosítania kell a hitelező vállalkozások jogainak védelmét a költségek megtérülésének kiszámíthatóságával.

Továbbá kialakításkor a fennálló tartozásoknál meg kell határozni olyan minimális értékhatárt, amely alatt nem igényelhető a csődvédelem.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.